Környezetbarátság

(Téli mese, újragombolva)

Történetünk hőse egy átlagos honpolgár, aki a korai időpont ellenére, a tudata teljes ébredésének hiányát kihasználva,  (ílymódon szem előtt tartva a közérdeket), nekiáll a lefagyott járdát akadálymentessé tenni. Mondjuk szarhatna is rá, mint az utca oly sok lakója , akik a meleg klotyón olvasgatják a tegnapi teszkós újságban az akciós plazma hirdetéseket, vagy még egyet nyomnak a szundigombra a telefonjukon.  

De nem. Naív hősünk kint áll a hidegben, éppen a helyzetfelismerésnyi szintig ható kávéhatással a vérében. Na ekkor sétál arra A Kutyásnéni. Nem nagy, inkább olyan talajmenti fajta. Nem a néni, ő kicsit magasabb.

A járda ugye jégben úszik, rendíthetetlen hősünk kezében egy auróra hívónevű jégtörőlapáttal, lelkében pedig az elhivatottsággal, hogy itt, az ő felségterületén aztán nem lesz emberhalál.(később ezt úgy módosította, hogy jég általi, mert a Kutyásnéni mindjárt felülírja ezt)

Szóval, hideg, félig álomnehéz zsigerek, de rendületlen elhatározás a jegezet megszüntetésére. Ezt mind idő, mind testierő kellő hiánya miatt picit! megtámogatja útszóró sóval, ami köztudottan szerelmetes érintésével olvasztólag hat a jégre. Igen, tudatában van annak környezetromboló hatásával és a maga alsóbb létezésének a szintjén általában igyekszik is a környezettudatosságot szem előtt tartani, de ott, akkor úgy döntött, hogy kevesebb felfordulást okoz egy marék só az ökoszisztémában, mint 3-4 törött boka a sürgősségin.

Na ebbe a szépen felépített filozófiába sétált be A Néni, a már említett ebével. Az ebről még meg kell jegyezni, hogy kutyasága ellenére kissé elszabott, gucci utánzatú kabátkában botladozott, aminek a hátsó lábához közelebbi kötőjét, a slendrián szabás vagy tán a gazdi gondatlan öltöztetése miatt, úgy tíz centire vonszolta maga után. Harmonikus hernyómozgását ez olyanképpen tette egyedivé, hogy kb. kettő másodpercenként belebotlott a szalagba, és ettől kibillenve az egyensúlyából, enyhe sasszét vett a lépte.

Naszóval, így érkezett meg Néni és botladozó guccigilisztája a jégtörés helyszínére, éppen azon pillanatban amikor a maréknyi só mintegy szárnyra kapva a hűvös hajnali légben elhagyta hősünk markát.

 Néni , mint aki éppen az illegális pakuratemetőt üzemeltető aljas faunagyilkoson ütött rajta , határozott szirénahangon felvisított a hajnali hidegben.  – Mit képzel és törvény, meg feljelent és azonnal adja fel magát a nemzeti hóhérságon meg efféle vezényszavak. Továbbá kegyetlen állatkínzó, mert a kutyájának a talpát kimarja a só.

Első gondolat az volt, hogy fel kéne hívni a Néni figyelmét két levegővétel között, hogy esetleg ha apró hótaposót is adna a kutyira…mondjuk kamu Manolo Blanhik.. de nem láttam értelmét a szarkazmusnak, mert miközben a bősz gazda óvta az anyatermészetet, eközben egy mellékszála látszott kibontakozni a történetnek.

Hősünk csak állt földbefagyottgyökerezett lábbal, és figyelte ahogy a kutya, némi erőlködéssel, de azért csendben, odaszarik a lába mellé.

Néni, követve szidalmazottjának lemeredt tekintetét, rezignáltan konstatálta a történteket és nemes egyszerűséggel otthagyta mind hősünket, mind az ökotalajgazdálkodás szempontjából tápanyagban szegény kutyaszart.