Márai Sándor: Szabadulás

Az egyéni sors mindig többet mutat meg egy korból, mint a köztörténelem.  A személyesen megélt történések és azoknak az egyes emberre tett hatása, hozzá való viszonyulása az, ami visszanézve megtölti valódi tartalommal , emberi léptékkel azt, amit egy általános történelmi összefoglaló csak madártávlatból tud észleltetni. A világbomlásokhoz társított ártó vagy magasztos eszmék és elvek szépen hangzanak, csak ahhoz, hogy az összeálljon egy nagy hangzatos felkiálltássá, addig sok halk sikolyt és elfolytott sírást kell, hogy magába elnyeljen. Végig Kertész Imre és Polcz Alaine járt a fejemben , és ez a motoszkáló gondolat akkor ért a csúcspontra, amikor(spoiler?) Erzsébet a katona véres arcát törölgette. Egyébként a cím zseniális. Egyszerű, de összetettségében tűpontos. 
Modoros? Nem. Máraisan választékos.