Megölel az Isten
Ebben a nagy-nagy rohanásban,
egy pillanatra megölelt az Isten.
egy pillanatra megölelt az Isten.
Zavartan megálltam.
Magamat magányosnak hittem.
Magamat magányosnak hittem.
Annyi volt csak, hogy volt egy kis időm.
Hogy épp nem kellett semmit sem tennem.
Hogy épp nem kellett semmit sem tennem.
Hirtelen azt láttam, valaki jön.
Gondoltam, elmegy mellettem.
Gondoltam, elmegy mellettem.
Aztán a kezemre tette a kezét,
és hosszan a szemembe nézett:
és hosszan a szemembe nézett:
betakart minket a csendesség,
és hozzám bújtak a remények.
és hozzám bújtak a remények.
Nem múlik el semmi sem, soha!
A fű kizöldül, büszkén újra nő.
A fű kizöldül, büszkén újra nő.
Hogy lehettem annyira ostoba,
hogy engedtem, hogy múljon az Idő.
hogy engedtem, hogy múljon az Idő.
Csak álltam ott, és beburkolt az Isten,
éreztem, hogy minden mozdulatlan,
éreztem, hogy minden mozdulatlan,
és ott volt a nagyvilág! A szemeimben.
És egyedül voltam, végtelen magamban.
Hű de szép ez.
VálaszTörlésigen. meg is lepődtem, mert Petőcz nem feltétlenül az én világom, de ez annyira de annyira jó, hogy úgy fellelkesültem, hogy vettem is a millenárison egy könyvet tőle, igaz diszkontöccázé volt, de akiknél csekkoltam, jókat mondtak erről.
TörlésMondjuk vasárnap belefutottam valami fúziós kreálmányba amit ő szövegezett, mondjuk az pont nem hozta közelebb, de mindenkinek jár egy rontás után egy esély;) (meg addigra már amúgy is megvettem:))