Csukás István a költő

... és akkor legyen itt  ízelítőül néhány kedvenc "felnőtt" verse

Posztolj verset 2016. Április 11.   

A költészet

A maradék tisztesség, amit még

nem játszottunk el félelemből, vagy

renyheségből; vagy amit nem játszottak

el helyettünk költő-császárok, vagy csak

örmesterek; s amit lopva viszünk, már-

már értelmetlenül – talán jó lesz küszöbnek.

Mi a helyzet a költővel

És mi a helyzet a költővel,aki olyan volt, mint a sirály?
Meszelt ég borul föléje,
orvosok faggatják: mi fáj?
A szobában egy ügetőló vágtat,
majd diszkvalifikálja a homály,
legyint, nézi a tiketteket szóró fákat,
a remény, mint egy karóra, lejár,
játszana még tízes lehúzást, snapszlit,
huszonegyet, s ment, ezekben ő volt a király,
de az ápolónő vihogva bandzsít,
nahát, a maga fejében most is mi jár!
Dohog, eltűnődik, majd elámul:
hogy van Nyugat, s él még Babits Mihály!
Majd fejben izgatottan számol:
hány éve már, hány éve már?
Kuncog, mert titok, de azonnal kimondja,
hiszen a lelke örökké alterál,
mikor is zárt be, mikor is zárt be,
mikor is a Szamos-parti kupleráj?
Majd jön az est, és nem jönnek 
a barátok, pedig ajtót-szívet kitár,
szemébe fáradtan gyűlnek a könnyek,
letörli, úgy hagyja – fáj.
Elsiratják a hűtlenek is, pedig még él,
de hát könnyebb a könny, milyen kár!
Hát ez a helyzet a költővel,
aki olyan volt, mint a sirály.



Isten megnyomja a tavasz gombot    

Isten megnyomja a tavasz-gombot,
s a régi verkli pattogva beindul,
a rigó kiköpi a téli szutykot,
csőrt csücsörít s fütyül bolondul,
a rügyek apró rajzfilmgyárak:
megrajzolják a millió levelet,
szuszog, dohog a vakondjárat,
megindul a forgalom odalent,
a nárcisz kis pöckét kinyomja,
a kapkodva vetkőző égre mereszti,
a vadrózsának tavalyi a rongya,
hullna már, de még nem ereszti,
dagad az akác nyakán az ér,
az éltető nedv lüktetve kering,
bámulok a kertben ösztövér
apadó hitemmel, s megtelek megint
együgyű csodával, éltető nedvvel,
s kinövök a földből, mint a bokrok,
s motyogom, vén bolond, gyermeki hittel:
jól van, isten, kapsz egy libacombot!

Bűvös virág

Ha szereted, viszont szeret.
Ha mosolyogsz, ő is ám!
Ha bánat ér, megosztozik szegény szíved bánatán.
Cirógatod, megcirógat.
Becézgeted, örül ám!
Szíved örül, lelked röpül, csodálatos illatán.
Orvosság ez minden bajra.
Gondot s a bút űzi ám!
Szíved-lelked meggyógyítja, míg merengsz az illatán.

Szerelmes vers

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett és
hol van már az a felelet –
leolvasztotta a nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

Istenke, vedd térdedre édesanyámat

Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
ki adtál életet, adj neki most álmot,
és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
szájára suttogva vette a nevedet.
Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
s szemem gyöngye hogy a semmibe tekintsen,
hová a fény is csak úgy jár, hogy megtörve:
helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
magadat operálod e föld alatti ambulancián.
Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
a semmiből a semmibe a létező világot,
anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
Istenke, vedd térdedre édesanyámat!



Annyiszor játszottam a boldogot...

Annyiszor játszottam a boldogot,
most végre boldog lehetnék
nyugtalanul figyelem magamat,
vajon mi hiányzik még,

mi hiányzik és honnan hiányzik,
a világból-e vagy belőlem,
hogy miért nem csurran a méz,
fanyarul megért szőlőszem;

vagy nincs is, csak a mesében,
elkopott idegeket simogató
szép hazugság, kábítószer,
és mindegy, rossz voltam vagy jó,

s a boldogot csak játszani lehet,
és az élethez ennyi is elég,
az üdvözült angyali boldogságot
nem ismerik, csak a hülyék.