2016. március 24.

Hír-fairdítő 6.

Tudatmódosítónk jelenti

Az idei, immár 87.,  1929 óta tradicionálisan megrendezett Vörösmarty téri ünnepi könyvhét a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt Ecseri úti telepén kerül megrendezésre.  Így az író és olvasóhorda által előreláthatóan  okozott rendetlenség, négyfalközött marad. A rendezvény zártával a könyveket azonnal elégetik.





Pénzgyáros Lóránt  a tavaszi nagytakarításkor újabb céget talált otthon a tavalyi befőttes üvegek mögött. Hogy kárba ne vesszen, gyorsan megpályázta vele a környék közlekedésfejlesztését, de a legnagyobb megdöbbenésére kiderült, hogy azt már tavaly megnyerte. Riporterünk kérdésére, hogy mit csinál a talált 8 milliárddal azt felelte,: jut is marad is.




Füvész Péter  villogó vakuk és kamerák keresztüzében szegénységi bizonyítványért folyamodott a helyi kormányablaknál, de az ügyintézőnek nem tudott érvényes hívószámot bemutatni, ezért a sorszámkötelezettséget rendeletben kötelezővé tevő törvényi előírásra hivatkozva elutasították a kérelmét.


Gólyás Martin megfélemlítve az arajárókat* krétával összefirkált egy közhivatalt, majd egy a zsebében lapuló aktivistát dobott az intézkedő rendőr felé. A rögtönítélő bíróság egy havi közmunkabér befizetésére és 1év akasztásra ítélte.
Helyesbítés: nem akasztás,  felfüggesztés (a szerk.)



A belügyminuszter  extra fitneszbérletet és dupla válltömést adott a terrorelhárítóknak, hogy alaposan felkészülhessenek a látható jelenlétre. Mindeközben besoroznák közmunkásokat és egy gyors Okj-s kiképzéssel a hon védőjévé képeznék őket.

Nem indul vagyonosodási vizsgálat a kormányfő ellen. Megkérdezték a birtokainak a vagyonkezelőjét és ő becsszóra mondta az ügyészségnek, hogy nem hogy bárkié is lenne a több ezer hektár, de a kutya sem lakik ott.

A közelgő húsvéti ünnepekre való tekintettel felfüggesztik a TV2-s tevékenységüket a régóta eltűntnek hitt tojásaikat nagy hirtelen megtalált médiaszakemberek.  Bandi  Vajas  a hazánkra szakadt szerencsejátékgyáros megígérte, hogy a hírgyártást etyeki alapokra helyezi. Borban az igazság. 

A tanárok nyílt üzenetben köszönték meg  a kormányfőnek a szabadkozó  zenélő képeslapot  az Egyszer megjavulok én  c. Zámbó Jimmy nótával. Cserébe  márc. 30-i kívánságműsorban Kovács Kati Nem leszek a játékszered dalát küldik a kerekasztalnál magukban  szórakozó kormányképviselőknek.

Lapzárta után érkezett információnk szerint  Á-dur Jónás álomfő megvétózta az állami lakáslottót, mert aggályosnak látta, hogy a dél-amerikai piramis játék licencét birtokló consorcium  bepereli a Magyar államot a védett márka lopásért.



Exluzív (belterjes) hír, annak akit illet ;)

„Ismeretlen fiatal nőt csókolt a nemzet csótánya!"

Kiszivárogtatott hírek szerint NagyFerót  a napokban a Belklinika előtt  mackóalsóban látták telefonnal a kezében, amint éppen egy fiatal nőt megcsókol.  A nemzet csótánya köszöni jól van, és várja E hívását.



*kommentben JB szófejtése;)

2 megjegyzés:

  1. az arajárók a busójárók közeli rokonai, csak busó helyett az arák jellegzetes ruházatát viselik magukon... papagáj vagy menyasszony? nem mindegy. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) (ezt az arabakit így is hagyom:))

      amúgy menyasszonypapagály;)

      Törlés