2015. december 8.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij : Ördögök

 Alapos regény. Jól megírt karakterekkel, lélekkel töltött figurákkal az orosz arisztokrácia letűnő világából. Alap probléma, hogy lehet e radikális változás egy téves eszmétől vezérelve. Hát a téves eszme ugye mindig nézőpont kérdése. A radikális változtatás meg alapeleme az anarchiának. 

Nem jó együttállás a határozott de zavaros filozófiára épülő rendszerező elméleteknek, mert ha megvalósul, előbb utóbb azt is elsodorja, aki megvalósította. De inkább utóbb. Sajnos.

Sztavrogin karakterében például remekül összpontosul a dosztojevszkiji főhősök szubsztanciája, amiként megvan benne az a léha unalomból a határait feszegető alapjában jó kvalitásokkal rendelkező  ifjú jellemzanzája, aki a bűnt alaposan kiélvezve a bűnhődés terhe alatt összeomolva járja be a két végpont közti stációkat.

„Ő még sose látott ilyen irodalmárokat. Szinte hihetetlenül hiúk voltak, de teljesen nyíltan, mintha ezzel valami kötelességet teljesítenének. Némelyik (bár korántse mind) éppenséggel ittasan jelent meg, de úgy, mintha ebben valami különleges, csak tegnap felfedezett szépséget találna. Mindegyikük szinte már hóbortosan büszke volt valamire. Mindnyájuk arcára rá volt írva, hogy csak az imént fedeztek fel valami rendkívül fontos titkot. Folyton szidták egymást, abban a hiszemben, hogy ez becsületükre válik. Eléggé nehéz volt megtudni, hogy mit is írtak voltaképp.“

Elég prófétikus regény lett, mert a bolsevizmus előképét gyönyörűen leképezi a szereplőinek az identitása és létező vagy idealizált motivációja. Besúgás, félelemben tartás, egyenlőség, de azon belül is egyenlőbbek… ugye ismerős a történelemből(is)
Szóval Dosztojevszkij valóban jövőbe látó volt, és így utólag olvasva önbeteljesedő regényeket írt. Talán írhatott volna valami hepiendeset is, hátha…J


Aki kedveli a nagysodrású, alapos és jellemgazdag orosz regényeket, az jó helyen keresgél a D betűnél a könyvespolcon, és szerintem ez a regénye sem nagyon különbözik a többi sodró regényétől, talán csak annyiban, hogy itt több a fizikális gyilok, mint a lélekgyilok. Bár ha azt vesszük a Pjotr Sztyepanovics figurájának a jelleme már maga egy lélekölő előképe a későbbi kommunizmust megtestesítő ikonikussá lett figuráknak.

Kihagyhatatlan része az életműnek.


( Ez az olvasás ennek a projektnek az utolsó darabja:  2015 évi várólista csökkentés )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése