Sofi Oksanen: Tisztogatás

Tudod milyen az a zsigerekbe belegennyesedett megaláztatás, félelem, kiszolgáltatottság?  Tudod milyen az amikor úgy vonul át az életeden a történelem, hogy a nyom amit hagy örökre beléd ég. Meghatározza az életedet, a kapcsolataidat a világodat és azokét is akik kapcsolatban vannak veled?

Hát Sofi Oaksen tudja. És ezt meg is tudta írni. Aliide, a történetközponti alak figurája olyan plasztikusan van kidolgozva és bemutatva lélektani szinten, hogy akár egy pszichológiai tanulmánynak is elmenne.

A Háború, ahol a felszabadítóktól kell rettegni, ahol az agresszor  megszállókban több az emberség mint azokban ,  akik a “jobb jövőt” hozzák el, ahol az aki szeret, nem tud azzal boldogságot adni. Akit szeretnek annak csak szenvedést jut emiatt.

Nagyon torokszorító olvasmány.  Minden oldala egy fájdalmas pillanat és mégis… mégis letehetetlenné varázsolta az írói tehetség, ahogy idősíkokban, térben mozgatva a cselekményt, adagol vagy éppen visszatart információkat, ami a regény haladtával egyszer csak ostorcsapásként megvilágosodik, összefüggő rettegést gerjesztő történetté érik, mert világossá válik, hogy a kibontakozó erőszak egyénekre de országokra is kiterjed és  egyre csak muszáj lapozni és olvasni, bár pontosan tudni, hogy nem lesz semmi megváltás sem a szereplőknek sem az olvasóknak

A tisztogatás nem hozza el a tisztulást. Mert a lélek sosem tisztul hiába is a mindent eltakarítani igyekvő tettek és a túlélésért felejtést erőltető lélek. Már ha van még egyáltalán lélek.