Christopher Moore: Bolond

                "Angol vagyok. Életelemem a nyirok."

Íme a shakespeari Lear történet christophermoore módon interpretálva. 

Kicsit trágár(inkább nagyon!) kicsit kifacsart(nem is kicsit!)  plusz szereplők plusz hozzáadott nemtörténések de azért hűen visszaadva az eredeti sztorit , ami valljuk be magában sem mentes a gubanctól, de így aztán  telepakolva ennyi hülyeséggel nem  abban a klasszikusan leforgatott  Aranyfényben tükröződik vissza,  mert Moore annyi szarkazmust , barbarizmust(pedig hát S mester sem kispályás a család drámák kutyulásában) annyi félremagyarázást és emberi sötétséget tett hozzá, amitől az egyébként sem vér és ármány  mentes alap sztori alaposan szétbsztt lett. És ez nem költői túlzás, mert hát tényleg. Felturbózta egyéb testnedvekkel, mindenféle verbális nemzőjelzőkkel, elődági felajzott erénymentes képzelettel,  gaznál gazabb gazfickókkal, idiótáktól hemzsegő idiótizmussal és sok bolonddal, amiknek a  mixét egy mocskosszájú és fantáziájú  balkézről lett főbolond , aki talán a legnormálisabb (ha lehet ennek a könyvnek a kapcsán ezt a jelzőt egyáltalán használni) mesél bolondossá.

                     " Mire jó a hercegnő? Sárkányeledelnek meg váltságdíjnak."

Ha nem a közelmúltban láttam volna egy színházi Lear feldolgozást, most azonnal elolvasnám újra az eredeti drámát. (Ami persze egyáltalán nincs kizárva)

Aki kedveli a  tiszteletből használt tiszteletlen hangon megírt világirodalomremekeinek a remakejét, aki nem riad vissza némi nemű nemi numerákban gazdag neveletlen stílustól, aki elmúlt már 14  16  18   …  izé . látott már karón varjút… na ééérted, aki szeretné látni képzeletben, ahogy Shakespeare mester motollaként forog a sírjában vagy a szelleme elsápadva fuldoklik vagy a méltatlankodástól vagy a röhögéstől (ez még nincs eldöntve), aki már olvasta a Leart vagy aki szeretné de még vacillál, aki tudja miért mosolyodnak el olvasók, ha elhangzik Christopher Moore neve vagy bármelyik könyve említésre kerül… szóval ha ezekből bármi is megvan, akkor hajrá!

Viszont a kezedbe ne vedd a könyvet, ha törött bordád van, ha hasi varrataid még frissek vagy ha hasmenés gyötör, mert  hol a fájdalomtól hol meg ugye az állapot adta renyhe záróizmok okán, de garantáltan beszrsz.

(kritikusabban: a Biffet sajnos most sem sikerült felülmúlni, de nem keresek a kákán is csomót, bár valóban sok az altáji fajtalan mocsokszó ebben a könyvben, de azért mert Shakespeare nem a mai szlengben nevezte nevén a dolgokat, attól azok még benne vannak az eredetiben is, csak ma azt (archaikusan autentikus) irodalmi nyelvezetnek hívjuk;)

De nem szeretnék megtéveszteni senkit, csúnya egy szája van Moorenak ebben a könyvben, csúnyább mint az indokolt lett volna, kicsit túltolta a neofuckokat (inkább nem idézném, mert tényleg alpári) viszont aki túl tud ezen lendülni, az remek szórakozásban részesül, mert egyébként kacagtató,  okos de végtelenül beteg humorral feldolgozott, éjsötét királydráma)