2015. július 15.

szemtelenül agyatlan

Egyszer csak ott álltak. Egyikünk sem tudta kik és honnan jöttek. Korán volt. Nagyon korán. Néztünk egymásra kérdőn. Aztán odaballagtam, hogy megkérdezzem , kik, honnan és mi járatban.  Ahogy közeledtem feléjük, kezdett hatalmába keríteni egy olyan érzés, hogy tudnom kéne ezekre a választ. Bár egyre határozottabban zakatolt az agyamba, hogy tudom tudom tudom… de akárhogy is akartam, ennél közelebb nem jutottam a válaszokhoz. Végül  odaértem és akkor megvilágosodott bennem. Basszus!

Na mindjárt meg is fogalmaztam egy fontos falvédőszöveget, ott korareggel a kapuban, szememben egy terjedelmes álomadaggal.  Kávé előtt sose zavarj el senkit a kapuból, míg meg nem győződsz róla, hogy darabszámra stimmel a benti létszám.
És akkor már tudtam.
Ezek itt a gyerekeink.


2 megjegyzés: