Parti Nagy Lajos: Hősöm tere

„Mert az embernek mindent szabad, ugye? Egyelőre, főemlőském, mondta, egyelőre, ami nem mindörökké.” 


Na tubicáim, Lajosunk itt aztán rendesen aládúcol a renceridegenségből kikandikáló fajmajomkolóniának . Kloákaszagú ideológiát tojik a galambtollnok, a palomistává ideologizált  Tubica Cézár. Szervezetazonosságba összekommunikálja a génszobrászati húsüzemből összedarált fiókákat egy léptékbeteg  faszkakukk. 

Lehet ám vigyázni basszáj tubi ca or not tubi . Mert bár lehet ezen nevetni, de a kortárs irodalom zseniálisan odapakolt szatírikája ellenére ez nagyon is jujj.

Lényeg a lényeg, senki nem alávalóbb a másiknál, legföljebb fölébb.

"S mennyi könyv, sóhajtotta, bár én ne higgyem, hogy ő is nem tudna annyi könyvet írni, mint a szar. Mert tudna. Többet is, ha volna ideje. Csak ne tennék ilyen kibaszott zsúfolttá a lakást!"

"Tudod te egyáltalán, kérdezte, hogy ki vitte az olajágat Noénak a bárkába, hogy jól van, öreg, vége van az özönvíznek, lehet törülközni? Na ki, kérdezte Rencike pikírten. A galamb, mondta Tubica. És mi körözött Jézus Krisztus feje felett, amikor megkeresztelkedett a Jordán folyóban? Galamb! Nem sas vagy papagáj, te szárnyasbetét, nem ám, ordított fel Tubica a búzafelfújt szürkés romjai fölött, hanem galamb! És mit mondott a tanítványainak, ha veszekedtek? Legyetek, baszki, szelídek, egyszerűek, mint a galambok. És semmi flanc, meg minden héten kuvaiti ajakfény és csőrhidratáló. Krisztus a mi ékes szavú szellemi gerlénk."