Valamikor hogy utáltam ezeket az un. füves könyveket a kontextusbók kiragadott mondataik és a teljességben való elhelyezhetetlenségük illetve a bárhová való behelyezhetőségük miatt. Akkor inkább egy vers, gondoltam, de pár éve, talán a kor és a rárakódott tapasztalat súlya elcsendesítette a lázadozó hangjaimat de az is lehet, csak egyszerűen lusta vagyok már magánbejáratú elméleteket gyártani a valahai forrongó és örök mozgásban tartott meggyőződéseim védelmében, így hagyom, hogy a csend hozza elő azt, amit meg kell hallanom. Már a saját zajomon túl odafigyelek mások hangjára is. Márai így lett a nagymértékű patetizmusa és a belehallott vagy tán ott is lévő sznob hangsúlya miatti valahai sok kételkedésem ellenére az, akire megnyílik a fülem. Így mikor valamin elgondolkozom, leveszem a polcról és megnézem ő hogyan is gondolta. Nem mondom, hogy mindig megtalálom a gondolataiban az enyémet, de ha igen, akkor nagyon, még akkor is, ha sarkosak vagy túlzóak. És sokszor nem is ezek a gondolatok a lényegesek, illetve csak annyiban, hogy elindít valamelyik könyve felé, ahol aztán benne van egy egy éppen odavágó szentencia.
"A rokonszenvek, melyek emberek között szemem láttára kialakultak, végül mindig belefulladtak az önzés és hiúság mocsarába."
Márai Sándor
A gyertyák csonkig égnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése