Neil Gaiman: Szerencsére a tej

Egy szomorkásra fordult időjárás koradélutánja hirtelen mozizós hangulatot teremtett bennünk, és a filmkezdésig a kósza 15 percet egy könyvesbolti bóklászással gondoltuk elütni. Na ez lett a vége. Annyira vágyakozva forgattam ezt a könyvecskét, hogy aztán ott landolt a táskámban.(Jajmár. Nem úgy! Kifizettük)

Már a mozi alatt is égette a kíváncsiságomat. Alig vártam, hogy vége legyen a filmnek, mert  pár  Balaton-szelettel odébbra éppen volt egy meghívásos autóutunk, hát amíg utaztam, gyorsan ki is olvastam. Oké, nem voltam jó útitárs, mert se lát se hall állapotba kerültem, de a kedvesem ismer, hogy jobb, ha ilyenkor hagyja a beszédet, mert hát engem beszippantott vagy száz oldalnyi kaland.

És tényleg kaland volt, mert ha mondjuk én apa lennék, és történetesen elfogyna a tej a reggeli kukoricapehely mellől, mindenképpen fantasztikusan komolyan venném a problémát és természetesen útra kelnék az időn és a tereken át a képzeletem árkain bokrain keresztül,  hogy  ezt a tejetlenséget megszüntessem. Na de egy igazi apa hogy áll neki egy ilyen feladathoz? Nincs az a világi tekervény ami letérítené a tejútról, ha egyszer a gyerekei tejet szeretnének. És nincs az a fantázia, ami megakadályozná, hogy szerencsére a tej hazajusson. Szóval valahogy így indulnék neki…

Vagy legalábbis hasonlóan mint Gaiman, mert tuti lennének benne éneklő dinoszauruszok vagy  sztegoszaurusz feltalálók akik a találmányelnevezésben a precizitás hívei, még ha már azt gyanúsan feltalálta volna előtte valaki  és ménkűhosszú  az amúgy határozottan  léghajónak látszó jármű  definíciója. Az időutazás az alap,  na  az mindenképpen lenne benne, meg persze lennének kíwáncsi wámpírok akik élwe felkoncolnak a kíwáncsiságukban akárkit aki reggeli időben nem wálaszol nekik, meg egy tudományrovatokat bújó,  transztemporális metatudományról sokat tudó vulkánisten.

Olyan fantáziadús ez a tejeskaland, hogy bár beleférne egy tejesüvegbe a térfogata, de annyira  sűrűn kavarog és fordul egyet a mesefonal, ahogy azt a hallgatóság éppen megkívánja.  Mert a hallgatóság az természetesen nem most jött le a kalandszőtte falvédőről és ha egyszer észleli, hogy teszem azt kissé pónihiányos a sztori, ki is fejezi ebbéli igényét, amitől aztán azonnal rózsaszín, meg nagyon okos zöld pónikkal tarkul a mese.

Nálam ezzel szépített Gaiman a mesevonalon a Farkasok a falban után, bár bevallom kicsit az elején  elkapott a harcikedv engem is , amikor belegondoltam, hogy a fenti ominózus könyvével anno már egyszer átvert és ha ezt még egyszer meg meri velem csinálni, hát én ráküldöm a wámpírokat, de szerencsére a tej… és kijelenthetem, tökéletesen igaza volt Splodnak és vigyáztam is nagyon az előítélettel, így nem ért össze ugyan az a két dolog, mert láthatjuk, hogy az Univerzum  nem szűnt meg.

Na de most tényleg! Kell ennél ékesebb bizonyíték? 

(ugyan csak zárójelben jegyzem meg, de kicsit sem zárójelesen : A rajzok pont olyan viccesen aranyosak, mint a történet)