(Q-ügyosztály 4)
Akkor hogy ne kelljen végigolvasni fölöslegesen annak, aki unja már amiket írok, mielőtt kiderülne érdemes e olvasni ezt a könyvet: igen.
Köszönöm a figyelmet.
Na jó, azért még
annyit, hogy Mork és Assad na meg persze Rose(ék) eljutottak oda Jussi
Adler-Olsen 4. történetében, ahol már azt kell mondanom a Q- ügyosztály triumvirátusa
felszimatolgatta magát a skandinávkrimi listám top 3 szekciójába, Hole és Erlendur közé. Ez a könyv már annyira régi ismerősi státuszba hozta
nekem az ügyosztály karaktereit, hogy hellóval köszöntem mindegyiküknek, amikor
megjelentek a színen. Papírzsepivel kínáltam őket amikor influenzától
lepukkanva is keresték a megoldatlan ügyük megoldókulcsát, részvétet éreztem
amikor Carl újra átélte a társával történteket, örültem amikor Assad
múltjáról kicsit több is kiderült , mint
hogy töri a nyelvtant, (és itt jót mosolyogtam is rajta) nagy empátiát éreztem, amikor Rose családja is
felbukkant és nem csak mint ...
tudodhogy... A történet csavarintása
meg jól lett feltekerve, mert ahogy eljutott az eltűntnek nyilvánított Rita Nielsen gyanúsan
félrenyomozott ügyétől, egészen a gyilkossági gyanúig sőt azon jóval tovább is
mind visszanyúló időben, mind óvatosságra intő érintett személyi kérdéseken túl, hogy amikor már azt hittem na én már minden
tudok , egy alapos fejbecsapás és egy méregerős kávé betett a légmentesre zárt történetbe egy neszenekedolvasó fityiszt.
Hát jó ez.
Most fel kell kötnie a
gatyát Jussinak,(nek?) mert elég magasra tette innen a mércét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése