Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű

Van e létjogosultsága a világban a szelídségnek, a szeretetre, megértésre, nyílt őszinteségre alapuló jóságnak? Elviseli e a jelenlévő és uralkodó kapzsiság, rosszindulat, pökhendiség, semmirekellőség és hamisság a kontrasztot? Mit kezd a saját felforgatott érzelmeivel, lelkiismeretével ? Van e választása, akarja e egyáltalán, hogy legyen? 
Vagy egyszerűbb és kényelmesebb a tükröt összetörni? Sőt a szilánkokat is megtaposni, mert az a kis fény is bántja a szürkeséghez szokott szemet, lelket. Az elveszett lélek akkor a legelveszettebb, ha már az ember önmagában sem találja a sajátját. De még ettől is van alább. Ha gyávaságból, irigy önzésből másét tiporják le. 
Ilyen gondolatok fogalmazódtak meg bennem olvasás közben, a sok egyéb mellett, mert ez a könyv azon túl, hogy a szerzőjének az identitását erősen tükrözi, messze túlmutat a kora oroszos világán, oroszos társadalmi zártságán. Dosztojevszkij világméretű filozófiai EMBERI létkérdéseket feszeget.