Emma Donoghue: A szoba

Csalódás. Elég idegesítő volt az 50. oldal után már a nyelvezet, még jó, hogy vitte a könyvet a történet, ami a cselekményszálát illetően borzasztó, vérlázító, undort, szánalmat,  együttérzést és meghatódottságot keltő egyébként. Persze az egy érdekes írói eszköz lehet, hogy a gyerek nézőpontjából meséli el a borzalmat, de ezen sem segített az erőltetett és életszerűtlenül (helyenként ) együgyű gyerekszó, nincs szinkronban a belső előrehaladottság a kifelé mutatott képpel, még akkor sem, ha értem, hogy nagyon kevés impulzus alakította a gyerek fejlődését, formálódását. Sajnos sokszor nem volt benne következetesség. Ezek miatt igencsak kettős érzelmekkel olvastam a könyvet. Talán jó példa ez a könyv arra, hogy hiába a tartalom, ha a kivitelezés ezt elrontja.