Eddig nem ismertem Babiczky munkáit, hacsak nem a
blogszövegplágium okán, (lelke rajta)
de igyekszem függetleníteni magamban a
rossz kezdést és a mostani könyvére fókuszálni. Maga a
könyv egy regényhaiku. A bűn és a bűnhődésnek
egy kis formába sűrített nagyformátuma. A súlyos tömörsége, hegyesre faragott szikársága a javára szolgál. A
személytelensége az erős hangulatisága, érzelmi komorsága a regény záró részével kibomlóan, alapos visszaható nyomatékot kap . Tartalmat kap a tartalmatlanság, a cigi füstös vákuumban
az italt tartó kéz remegése az otthoni otthontalanság és a presszófényű megkopott hangulatlanság , a sör konyuló
habjának a lélekkel párhuzamos zsugorodása . A múlt feldolgozhatatlan tengerének a parttalan dagály nélküli örökös apálya.
Borzasztó a valamikori tartalmas, napos élet egy szerencsétlen pillanat alatti füsté
válása, ami nem hogy halványulna az idővel, kopna a szüntelenül morajló vízmosással,
hanem a kontúrok újra és újra erős színnel töltődnek fel, hogy minél erősebbé tegyék az erőtlenséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése