Fura dolog ez, mert ugye a háború önmagában nem egy kellemes és kedves téma. Főleg, ha nem a témához méltó irodalmi műként van feldolgozva. Viszont sok haditudósító, jelen esetben Steinbeck , azok közé tartozik, akik úgy dokumentálták a szörnyű idők szörnyű történéseit, hogy az már szinte irodalmi minőségű szöveg. Ennek a titka talán az, hogy egyébként valóban irodalmárok és a látásmódjuk meg az íráskészségük a mesterségbeli tudásuk túlmutat a puszta dokumentációs törekvéseken. Meglátnak olyat is a puszta láthatóságon túl, ami emberivé, a szó nemes értelmében vett érdeklődést vált ki az olvasóból a puszta borzongásos kukkoláson túl egy olyan történésben, amiben nem vesz rész, nincs jelen. Úgy ragad meg dolgokat, hogy az a hatásvadászat és (mai értelemben használt)bulvárszenzáció elemeit kerülik. Olyan részletekre fókuszál, aminek a főszereplője nem feltétlenül a harci csatazaj, hanem az ember, aki részt vesz benne. Háborús hétköznapokból kiragadott , apró – cseprő, vagy éppen nagy dolgok.
Filmkockákat mozaikol össze ebben a könyvben egy valaha volt, világméretű napi sorozatból.
(a csatangolások ch-val után szépített nálam S. a tudósító típusú munkáiban. )
(a csatangolások ch-val után szépített nálam S. a tudósító típusú munkáiban. )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése