Krasznahorkai László: Megy a világ

Fura időzónába csöppenek KL olvasás közben, mert amíg máshol a mondatok rejtik a szavakat, a szavak pedig a betűket, addig nála a halk duruzsolásból kisejlenek a betűalakok, amik független szavakba torkollanak, hogy a hosszú mondatnyi történetegészből, pillanatnyi, önálló élettel rendelkező értelem ragadjon hozzájuk, de ha minden apró önmagában külön élő szókapcsolati értelmet áteresztek magamon mégiscsak felfigyelek a nagybetű és a pont között elrejtett összefüggésre , pont, mint amikor a monoton vonatzakatolásból egyszer csak kihallom az ütemet és az idővel dallá ritmizálódik. 

Itt újra éreztem (mint egyéb Krasznahorkai olvasás alkalmával az a végtelenített filmnézéses sejtelmet), hogy ezt a részt már láttam vagy ha nem is pont ezt, de valami ilyesmi jelenetet vagy inkább a szereplők lépnek ugyan abba a folyóba, csak a tér és az idő változott vagy csak másik ruha van rajta és az rengeti meg a bizonyosnak hitt déjá vu-met és hiába is lapozok a polcon 2-3 könyvvel előrébb a mondatokban képtelen vagyok horgonyt találni, ahol hozzámérhetném, hogy akkor most ugyan az jár ki be a könyveiben vagy csak a díszlet miatt van ez az érzés bennem, mert hiába a földrésznyi eltérés valahogy mindig ugyan abból az erdőből van a deszkához a fa, amiből készül a paraván, amire fest a mester. 
Most sem volt ez másképp, és nem A Théseus-általános beépítése miatt volt a déjá vu, mert az pontosan be azonosítottam,hanem mert például ott volt az a rész, amikor sétálás vagy tán inkább a nemtalálás elől való menekülés közben maga elé mormogott szavakkal hangosan kimondja, amit ott, akkor és úgy lát és arról, amit éppen gondol, így kerülhet egy fókusznyi közelbe egy ammóniabűzt árasztó szartorony és egy csapat iskolai egyenruhás kislány iPhone-al, majd pár lépés után belelép a Ganges egyetlen cseppjének a monológszerű kéretlen kapupénzforma ismertetőjébe, ahogy az a kiragadott csepp a kovalens és hidrogénhídkötéses intermolekularitása okán a legkisebb teret igyekszik kitölteni a flexibilitásának köszönhetően. 
Viszont egy biztos, hogy állandó és az pedig az az érzés, amit okoz bennem a könyveinek az olvasása. Az, hogy Jó!