Albert Speer: Spandaui börtönnapló

Húsz év nagy idő. Húsz évbe minden belefér. A meghasonulás, a megbánás, a lemondás, az élni akarás, és az újrakezdés ígérete is. Megpróbáltam a reflexes nyilvánvalón túl figyelni a naplólapjait. Az embert. A visszatekintő, elemző, kiértékelő embert. Hiába mondogattam magamnak, hogy „csak” egy fiatal , ambiciózus építész, egy se lát, se hall szakbarbár, egy páratlan lehetőséghez az álmai megvalósításához jutott nagyratörő fiatalember… annyi ideje és lehetősége lett volna felébredni, meghasonulni, megbánni , mást akarni, jóvátenni… tenni vagy legalább nem tenni… de nem. Csak ott, a börtönbe. Na , ez nekem álságos. Persze senkinek sem kívánnék hasonló elszigeteltséget a családjától, a mellettük elhaladó önnön életüktől, magától a világ folyásától, sokszor éreztem azt, hogy embertelenül nehéz dolog a rabság, de valahogy nem éreztem egyszer sem , hogy máshol kéne lenniük , még akkor sem, ha olykor értelmetlennek is tűnt az a fajta fogvatartásuk. Ezekből a beszámolókból nem éreztem ki a valódi vezeklést. (igazából nem is tudom mi lett volna az. és igen tudom.. azóta több emberiség ellenes esemény , népirtás, kegyetlenkedés meg ki tudja micsoda fertelmes dolgok történtek(történnek) bűnhődés nélkül, de ez nem minősíti vagy rangsorolja azt, ami akkor volt.) 

Mindamellett nagyon érdekes olvasmány (esetemben hallgatmány).