2013. november 15.

Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország


Többszálú agyalgatás a létező lét és tudat óperenciáin innen meg azon túl. 
Forognak az agykerekek, tekeregnek az adatok, váltanak a gondolatok, , menekülnek a manipuláltak és velük a manipulálók a manipulátorok elől a halálos öröklét rémétől, amíg vége nem lesz. Vagy éppen a végre nem marad. Na de micsoda vég? Végtelenül egyszerűvé lesz a magyarázhatatlan. (Kicsit csalódtam is.)
Olyan érzésem volt olvasás közben, hogy a különböző síkokon belül is olykor random módon alakultak a történések. Ennek ellenére mégis mintha előre tudnám mi lesz az elejtett utalások miatt. Kicsit unalmas volt a sok szexuális nyűglődés. Nem értettem mi volt a célja. Sem erotikus hatása, sem a történet szempontjából jelentősége nem volt. Ha csak az nem, hogy valahogyan a nőkkel való párhuzamot – miszerint minden cselekménysorban ott szerepelt a főhős mellett egy a regényszituációihoz tartozó élethelyzetét kisegítő vagy átsegítő nő – hozzákapcsolja.

Érdekes lehetne ennek egy filmes feldolgozása már csak azért is, mert hemzsegnek benne az irodalmi és a zenei klasszikusok. Szépen aláfestenék a narratív irodalmi idézetek vagy utalások és a be-beszüremlő zenei alapok.
(Itt már majdnem szeretem Murakamit, de csak majdnem.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése