hülyepasik hülyeasszonyaik

folytatásos feneregény

epizód 1.
Amikor a pasi azt akarja

Vannak olyan tökéletesnek induló reggelek, amikor a felhőtlen kávéillatot elnyomja a gőz, amit az agyvíz felforrása páráll rá a nyiladozó szivárványívre. Ilyen az,  amikor  gyilkos gondolatok támadnak az emberben az egyébként szeretett lény iránt. Igen a férjről van szó.  Arról a férjről, aki ártatlan nagy bociszemekkel,  mintegy mellékesen megjegyzi, fontos megbeszélése lesz ma, mit szólnék, ha azt a konszolidált kiskockás inget venné fel. Igen AZT a kiskockásat, ami a húsz  konszolidált kiskockás inge közül egyedül nincs kivasalva.

És néz rám, hogy erősítsem meg a döntésében. Én!  Én, aki előző este 45 fokban,  üszkve nyolc darab fifikásan vasalhatatlan inge fölött szívtam a coccolino vaporesse gőzt.

De hát úúúgy nézett.

Miközben odahagyva a reggeli kávéhangulatot a konszolidáltan kiskockást nyüstöltem, mit nyüstöltem egyenesen a szuszt szorítottam ki a rohadt vasalatlanjából, átfordult a méltatlankodásom magam ellen, mert ugyan ki volt az a hülye, aki az idomítási szakaszban beette azt a bájosan férfisuta színjátékot, hogy az akkor még padlószőnyegkorban lévő otthonunk burkolatára,  mintegy véletlenül lepotyogott a kezéből a vasaló és ilyenformán  akkori színben ugyan harmonizáló, de mintázatban elütő égettbarna háromszöget hagyva a padozaton, kacarászva buksinsimizve megkértem, többet ne vasaljon a tűzbiztonságunk érdekében. Mentségemre legyen mondva kedves fejcsóváló, tapasztalt asszonytársaim, akkor még a  házasság terén kezdő voltam, nem tudtam, hogy az egyszer elhangzott ilyen jellegű mondat egy életre szól. Szóval elbambulva ezzel az első botlásos emlékkel a lelkemben  ahogy  magamat ostorozom egykori naivságomért, az idő távlatából immár megenyhült mosollyal égettem ki az ing jobb ujját.

Upsz;)