hülyepasik hülyeasszonyaik

folytatásos feneregény

epizód 4.

Amikor a pasi vásárol

Egyszer már a kajavásárlást egy szösszenetben lejegyeztem, itt, de most egy komolyabb dolog jön.  

A ruha vásárlás.

Néha be kell ruházni az öltözködésbe, ez nem kétséges.  Az okokat most ne firtassuk, mert nem akarom, hogy arról szóljon ez a rész, hogy miért kell évente egy számmal nagyobb gatya, és itt nem arról van szó, hogy növésben van az ember. 

Szóval ugorjunk.

Igazából a pasicuccvásárlás az úgy zajlik, hogy elmegyünk együtt, ő be sem akar jönni a boltba, mert minek zavarjon, hanem én menjek be, próbáljam fel, végezzek valószínűség számítást a méret és domborodási  pontok eltéréseinek a tekintetében, majd 3 perc múlva jelenjek meg egy komplett évszakváltáshoz szükséges gardróbbal a kijáratnál, örömmel üljek le mellé a kávézóba, ahol Ő a vásárlás megkezdésekor(értsd: 3 perce) odafigyelő gonddal megrendelte a habos kávét,  hogy mire végzek a ruhapróbákkal,  forrón gőzölögjön az asztalon a fekete,  amely mellett kipiheni a felfokozott izgalmakat, ami ilyenkor mindig megszállja, hisz utál vásárolni. Mellékesen megjegyzi, nem érti mit piszmogtam eddig, mert már elszívott közben egy cigit is, de az előzetes szkepticizmusomat cáfolva, beláthatom, hogy szán időt a dologra, ezért nem akart sürgetni.

Így elsőre ez elég hülyén hangzik belátom, de az évek során rá kellett jönnöm, hogy ez a célravezetőbb variáció. Mert mi van, ha ebből a képletből kivonom magam.

Az a végeredmény, hogy maradék nélkül nincs osztatlan siker, azaz minimum 2-3 napot kell ráfordítani az utógondozásra.

Na csak, hogy megvilágítsam egy eklatáns példával a fenti, osztatlan kivonatolásomat, elmesélek egy esetet.

Örömmel és két nagy bolti reklámfelületként használt papírtáskával állít haza egy nap.

Bevásároltam, mondja fülig érő szájjal.  

Segített az eladó? – kérdeztem rosszat sejtve.

Hát kérdezte, kell e segítség, de tudod, nem szeretem, ha pattognak körülöttem, amikor keresgélek.(csak megjegyzem a keresgélés az abból áll, hogy az első bolt első polcának az első sorából leemel valamit és anélkül, hogy legalább arról meggyőződne, hogy az póló vagy kombájn kerékcsapágy, odarohan a pénztárhoz és megveszi. Oszt kész! Vásárlás letudva.

Jaj, gondolom magamban, de mosolyogva örömöt sugárzok annak ellenére, hogy már rendezem is át fejben a következő két napomat, hogy beleférjen az árucsere.

És mutatja.

 Vettem cipőt, tök divatos. És tényleg.  Az a rafináltan elegáns, ami ha kell sportos, ha kell lazamanageres.  Szóval ügyes választás, csak annyi az apró megfigyelésem, hogy a laza cipő úgy 2 számmal lazább, mint amit hord. Persze esküszik, hogy akkor, amikor próbálta (csak az egyiket, mert minek mindkettőt, tök egyforma!) teljesen kényelmes volt. Kérdeztem, felállt e a próbaszékből és lépett párat? Néz rám, mint az ufóra. Minek? Ülve is akkora a lába, mint állva. Azért én ragaszkodtam hozzá, hogy mielőtt elindulna benne egy sietős reggelen, menjen már egy kört, csak, hogy mutassa, ilyen jól néz-e ki a cipő menet közben is. Természetesen a harmadik lépésnél kilépett belőle.

Aztán jött a farmer. Szuper. Jó a színe, jó a szabása. (jelzem évek óta ugyan azt a márkát, ugyan azt a típust hordja.) A gyanúm mocorogni kezdett. Felpróbáltad? Persze, mondja mintha azt kérdeztem volna, köszönt e,  amikor belépett a boltba és már ugrik is bele, hogy prezentálja, milyen klassz darabot szúrt ki Ő a jó divatdiktátor szemével,  a két kupacnyi, mintegy   száztíz  egyformából.  Aztán… . 

Naszóval, meg kell hagyni, remek darab és passzol is rá, kivéve azt az apró folytonosságbeli hiányosságot, ami a gomb és a gomblyuk között tátongott. Néz rám értetlenül és mondja: - Pedig a boltba körbeérte.

Felvetted? Persze. Nézem tovább, mert tudom lesz tovább, mire folytatja is, hogy jaaa, úgy belebújás szintjén nem.  Minek! Tiszta fölösleges macera.  Régi gatya le, másik fel aztán megint le, hogy újra a régi fel. és akkor még ehhez cipő le, cipőt fel, megint cipőt le aztán újra fel.  Odamérte a derekához és jónak tűnt. 

Amikor az inget vette elő, már nem is kérdeztem semmit. Vártam, mivel lep meg. Fel voltam készülve, hogy  egy karate köntös vagy egy zsabós titkárnőblúz kerül elő a csomagból. De nem. Sőt, az eddigieket mintegy jóvátevőleg, diadalmasan mondta, hogy na, ezt felpróbálta és mindenhol passzolt. Nyakán, vállán, hossza, gombok…  Sőt!  Amikor fizetett, akkor kiderült, hogy olcsóbb is, mint a próba közben hitte. Igen ám, a próbaing nyilván ilyen is volt.

 EZT próbáltad fel?

Ja, nem.  Volt kibontva próbaméret. Ezt a polcról vettem le. A hazahozott  zárt csomagolásról egy jól látható helyen, a gyerekméretekre jellemző három számjegyű  méretjelzés ordított le.

 (belégzés, kilégzés, belégzés, kilégzés)

Ugye a blokkok megvannak.

Ööö...

hülyepasik hülyeasszonyaik

folytatásos feneregény

epizód 3.

Amikor a pasi szerel

Amikor a pasi szerel…  na igazából már itt be is lehetne fejezni ezt a részt, mert ugye nálunk ez a mondat úgy szól, amikor a pasi merő segítőkészségből tönkreteszi azt is,  ami addig nem volt elcseszve … Legyen az egy szereldmagadáruházi bármi, vagy egy technikai eszköz beállítása, amibe beletartozik a távirányító elemcsere is. Cirka 3 perc után hangzik el az alábbi mondat valamelyike vagy mindegyike: ez egy elcseszett konstrukció/hiányzik a fele alkatrész/nincs megfelelő célszerszám,  stb…  na ekkor jön a női szakasz, aki a félrehajított műleírást elolvasva! nem erőből, hanem forma szerint  összeillesztve az alkatrészeket  szépen csöndben kialakítja azt, ami az elsődleges funkciója a használni kívánt tárgynak.  Nem lenne fer, ha azt elhallgatnám, hogy olykor a fiúknak is sikerül, igaz, hogy a gyárilag olvasófotelnek készült konstrukció mire összeáll az izmos és  dolgos kezük alatt, hurkatöltő lesz, de ez nem von le abból, hogy bár olvasgatni rajta kicsit macerás, viszont remek óriásmuffint lehet vele formázni.

Vegyünk egy példát.   Tetőablakra napfényroló.

Nyilván a funkcióját tekintve annak úgy kell elhelyezkednie az ablakon, hogy az, erős napsütés esetén fény és hővisszaverő védőréteget képezzen az üvegfelületen, megóvva a mögötte lévő teret a nem kívánt többletfény és/ vagy többlethőmérséklettől.

Na, eddig rendben is volna a dolog.  Adott 2 sín, a nyitott és zárt rolófunkciót terelni hivatva,  4 egyforma csavar ezen sínpár rögzítésére, egy zárt(leengedett) állapotot rögzítő akasztó és ehhez egy a többitől szemlátomást kisebb méretű és betekerési  felületen elütő mintázatú csavar , egy felcsévélő rúd amire a napfényvédő feltekeredik ha fénynyitott állapotot akarunk teremteni és ugye maga a speciális napfényvédő vászon.

Első ránézésre egyszerű a képlet. Sínek felcsavaroz, előre összeszerelt rúdon a mozgatózsinórral ellátott napfényvédő bepattint. Rögzítő elem becsavaroz. Kipróbál. Működik. Örül.

Igen ám, de amiből kettő vagy annál több van, az ugye mindjárt felveti azt a kérdést, hogy melyik nademelyikoldalra? való. A tisztánlátás kedvéért hozzátenném, a két sín tökéletesen egyforma, ergo tökmindegy melyik oldalra kerül. Egy apró ám igen lényeges dologra kell figyelni, hogy a sínek nyitott oldalai egymás felé nézzenek, segítve így a vászon fel-  és lefelé való mozgásának a párhuzamos terelését az adott síkban.

Persze ez csak akkor derül ki, hogy valami nem stimmel, amikor egyrészt a négy egyforma csavarból 1 megmarad, viszont hiányzik az akasztórögzítésére szolgáló mintegy fél centivel kisebb és eltérő mintázatú csavar.

Fejvakarás, lájtos anyázás a konstruktőröknek címezve, hogy úgy tervezik a síneket, hogy nem pattan bele a csévélőrúd bezzeg  még számolni sem tudnak haha, hisz egy csavarral több van.

Halk köhincsélés a hátsó sorból az ácsaképperrejártam női részlegen, és anélkül, hogy a férfiúi hiúságot lábbal tipornák megjegyzik, ha már a konstruktőrök így elcseszték, és ezt  A Szerszámhasználó  Férfi jó érzékkel észrevette, hát mi lenne, ha megfordítaná a síneket, és ugyan igaz, hogy lesz rajta 2x2 jól  látható fölösleges lyuk, de a lényeg, hogy Ő! felismerve a gyártási hibát,  egy váratlan szituációban előugró elmés megoldást kiötölve, Ő! megoldotta azt.

Na meg is történik a sínirány csere, közben csavaradogató segítségnek álcázva, titokban, sunyi női módon  kicserélve az összekevert csavartípusokat is, a jó típust adogatva kézhez, hogy a Férfit  fölöslegesen ne flusztrálja  később egy újabb hibajelenség észlelése és ily módon mintegy diadalt aratva végre legyünk már túl ezen és  jelenthesse: Megcsináltam! Minekutána a nő úgy gondolta itt már az ő téblábolására nincs szűkség odébbállt tenni a dolgát.

Viszont arra még az engemnemtudszmeglepni  zentudatú nő sem gondolt, ami ezután következett.

Álltak az elkészült mű előtt, mindenkinek dagadt a keble.   A Férfinak a jól végzett munka miatt a nőnek a Férfi miatt, aki megoldotta a mintegy 10 perces feladatot úgy 50 perc alatt.(csak mondom, a házi statisztika szerint ez jó arány) Már csak az ünnepélyes kipróbálás maradt hátra.

Szóval ott álltak megilletődve, tán egy halvány könnycsepp is megjelent a nő szeme sarkában, amikor is a Férfi, mint a teremtés koronája úgy döntött átengedi a kipróbálás rituális szertartását a nőnek.  A nő ekkor már érzett némi kétséget, egyrészt ezt már ismerte, miszerint a próba során előadódó hibák , nyilván az ő kontár használatának a következményei, másrészt mert valami feltűnt neki, ami nagyban zavarta az elvárt funkcionális összhangot. És igen, mielőtt elindította volna a próbafolyamatot, egyértelművé vált előtte mi a baj, de már nem állította le a mozdulatsort, bár a sínek egymás felé futó antipárhuzama kissé nehezítette a gördülékeny rolómozgást, mégis csak akkor akadt meg a beteljesedésnek a fázisa, amikor is a nehezen lehúzott vásznat nem volt mihez rögzíteni. 

Ugyanis a rögzítő egység a szerkezet tetejéhez volt csavarozva.

(Innen már a megszokott forgatókönyv következett. Férfi lehülyézte azt, aki nem tudott egyértelmű szerelési utasítást adni az ilyen atomrakéta bonyolultságú szerkezethez, a gyártót vásárlóvédelmi felügyelőség retorziójával fenyegette, mert direkt! rossz alkatrészeket és szerszámokat csomagolt az egységcsomagba majd széthagyva a szerelési hulladékot és egyéb kellékeket, elviharzott nyugtatólag meccset nézni.  Mivel a csomagolásban mellékelt csavarhúzó az erőbőlszerelő mód következtében használhatatlanná lett, a nő leballagott a konyhába, elővette az anyacsavarhúzót(értsd: kés) és pillanatokon belül megigazította a csálé sínpárt, helyére tekerte a rögzítőt és működőképes lett a szerelék. Persze ez semmi, hisz a munka oroszlánrészét ugye a Férfi már elvégezte és pár nap azidőmindentelrendez időszak után már a családi szóhasználatban is a Férfialanyi kontextusba kerül az a mondat, hogy megcsináltam a rolót. )

Hát így megy ez.

hülyepasik hülyeasszonyaik

folytatásos feneregény

epizód 2.

Amikor a pasi főz

Az úgy van, hogy már maga az elhatározás is eseménnyé magasztosodik, mert nagy csinnadratta közepette történik a bejelentés: Holnap főzök egy pörit. (ezt úgy kell érteni, hogy ebben a mellékmondatszerűen odavetett kijelentés mögött igazából az van, hogy  tadadadááááám…kivár… híveim és rajongóim. …kivár… Holnap ünnepnapot lopok a szürke életetekbe, mert szent elhatározásomból kifolyólag megajándékozlak titeket az univerzum mennyei ízével.  A Pörköltömmel! …széttekint ámulattól alélt, de hálás csodálói között, fogadja a rajongó tekinteteket)

A valóság meg az, hogy azok a hála és rajongással teli szemek inkább riadtak és a cikázó gondolatoktól terheltek. Ugyanis a tapasztalat azt diktálja, hogy ha másnap délben enni akarunk, akkor a gyerekek induljanak azonnal rőzsét gyűjteni én meg álljak neki a főzési alapszett összeállításához.

Na de ne szaladjunk ennyire előre, mert ebbe  a letisztult mondatban már benne van több mint 20 év tapasztalata.

Szóval kezdjük az elején, amikor először felvirradt a nagy nap. Én a királynők kéjes érzésével hanyatlottam vissza a párnámra és magamhoz vettem egy könyvet, gondolván ma ágybanolvasási gyakorlatot végzek egészen az ebédhez hívó balzsamos férfihang felcsendüléséig. Bevizionáltam egy képet, aholis hófehér damasztterítőn egy szál piros virággal díszített  asztalon, csillogó evőeszközök közt a fényes tányéron gőzölög a csoda.

Ennek megfelelően el is helyezkedek kényelmesen, de alig kezdek bele egy kedvesen kérdő bariton megszólal:  - Szerinted melyik edénybe vágjam a húst?

Végigfutott a fejembe a konyhaszekrénytérkép, és úgy döntöttem, egyszerűbb, ha magam adom oda, úgy hamarabb térhetek vissza a könyvbéli cselekményhez. Odaballagok, átadom a megfelelő eszközt majd visszavackolom magam a könyvembe.

Még a második sorig sem jutottam, amikor újra egy kétségbeesetten kérő hang szólít. Nem tudod véletlenül hol is van az a jó kis kés?  Tudod amit szeretek.

Ott – mondom,  a helyén. (és mondom a helyét)

Kicsit kivárok, de nyugodt csönd van, úgyhogy vissza a második sorhoz.

- Hol? harsan bele az aurámba a kérdés.

Sóhaj. Felkelek, kiballagok a konyhába és a szemmagasságban lévő késtartóból egy könnyed mozdulattal átadom a kést.

Hehe, nem vettem észre, jön a bájosan suta mosoly.

De ha már itt vagy nem vágnád össze a hagymát, kicsit csúszásban vagyok. Átsuhan ugyan a fejemben, hogy mihez képest, de nincs kedvem gondolkodni nehogy kiessek a királynői hangulatból, ezért inkább gyorsan felaprítom a hagymát, hogy mihamarabb leléphessek a csatatér színhelyéről, mert azt mondanom sem kell, hogy az alatt az 5 perc alatt, amíg egyedül hagytam a konyhaeszközök kaotikus halmokban torlódtak több harcállásponton.  A mai napig nem jöttem rá, hogy mihez kellett a süteményes lapát a sajtreszelő és a citromprés, de abban a pillanatban ennek a kinyomozására nem volt időm, mert máris jött a következő kérés, hogy azt mondja: -  meg is pirítod, ha már úgyis itt vagy.  Éppen kifolyó szemeimet próbáltam visszacsurgatni a gödrébe, hogy némi képet kapjak a külvilágról, de csak olyan légyszerűen, mert a foltlátás is jobb a semminél. Persze - mondtam beletörődötten, a szemeimet ápolgatva.   Viszlát olvasás.

A hús közben milliméterpontosan kockázódik a Kedves lassú, ám atombiztos, beépített lézermérővel ellátott kezei alatt.

Mondjuk egy világviszonylatban rendezett húskockaszépségversenyen benne lennének a produktumai  a top tízben, de ez engem akkor nem igazán hozott lázba.

Kész- mondom, na akkor én most …

- Ha megpirítottad szólj, és akkor megfűszerezem .  Itt hosszas filozofikus értekezést tartott a fűszerezés mibenléte, sorrendje és adagolása közötti összefüggés fontosságáról . Miután befejezte  az akadémiai székfoglalónak is beillő beszédét, mintegy mellékesen megkért, hogy készítsem már a keze ügyébe a fűszereket, mert nem igazodik ki az én tárolási szisztémámon és  nem akarja összetúrni a rendet.

Kipakolom. Pár látványos csuklómozdulattal elhinti a fűszereket, és úgy mellékesen megkér, hogy amíg ő főz, addig pakoljam már el az a pár cuccot, amit elhasznált az előkészületekhez.

Megadva magam a sorsnak elmosogatom a felhalmozott háromheti mennyiségnek megfelelő mosatlant, egy pillanatra elmélázok a szilikon muffin formák fölött, de mivel sok még a romtakarítanivaló, így legyintve továbblépek az érthetetlenkedésemen.

Miután elmosogatok, kihordom a több tonna elhasznált  papírtörlőt, visszapakolom az időközben megszaporodott fűszerhalmot és egyéb szükségesnek ítélt főzőalkalmatosságokat  a helyére, közte egy doboz kakaóport(?) egy bontott csomag mazsolát(?) és két ceruzaelemet(?), majd nem belemerülve a részletekbe, kifestem a konyhát, újradukkózom a krómfelületeket… így pihengetek éppen amíg a férjem főz ugye és akkor a nappali foteljából kiszól egy bársonyosan kedves hang:

- Ha már ott vagy szívem nem kevernéd meg a kaját? De óvatosan!

- De. Persze, óvatosan- mondom.

Ebédnél beugrottak a tesómék és annak ellenére, hogy éppen ebéd után voltak, muszáj megkóstolniuk a csodát, mert ilyet még biztos soha, meg amúgy is. A szakács természetesen megkapta  az elvárt a megérdemelt dicséretet. Én meg  úgy egy órán keresztül hallgattam, hogy a főzés az nem egy dirr-durr dolog, mert az micsoda lelki és szellemi  előkészületet , ráhangolódást, koncentrált figyelmet és összehangolt feladatvégzést igényel, de ő uralja a konyhát,  ehhez még jön persze  az istenadta tehetsége, mert az természetesen  minden jó szakács alapképességei közé tartozik és szerencsére ő ezzel rendelkezik, bár szerénysége tiltja, hogy ezt szélesebb körben hangoztassa, de itt ugye csak a tényszerűség kedvéért, meg hát mert kérdezték(jelzem senki), de mindegy is, mert a végeredmény a fontos. (amúgy tényleg jól főz)

Én meg halkan megjegyeztem, hogy legközelebb ha főzni szándékozik a visszatarthatatlan tálentumából kifolyólag, én vadvízi evezős túrán fogok részt venni, ahol nincs térerő.

Hát a helyzet az, hogy azóta is főz, viszont szaporodott a család két segédkuktával és így hárman már egészen jól bírjuk a megszaporodott munkát, ha a Drágám le akarja venni a vállamról a főzés terhét.