John Green: Csillagainkban a hiba

Nyilván az én csillagomban is lehet valami bug, mert bár fontosnak tartom, hogy a hasonló témákat több szinten is feldolgozza az irodalom , a több szint alatt a különböző írói stílusokat és olvasói korosztályok megszólítását értem, de ha már hozzányúlnak egy fontos témához, jelen esetben a rák sőt a fiatalkori rák, akkor azt ne giccsesítsék el, nem nagyolják el. A banalizálás meg egyenesen ártalmasnak gondolom. Óvakodni kellene a jól bevált papírzsepihasználatra ingerlő  kliséktől mert az kontraszelektív. A sokadik coelhoi mondat után már csak fásultan lapoz az ember

"Szenvedés nélkül hogyan ismerhetnénk meg az örömöt?"

 "Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte."

és ez nem azért van mert az olvasó egy kegyetlen dög lenne, akit nem indít meg egy egy emberi sors, halálba végződő rövidre szabott élettörténet, csak ha el van maszatolva és bagatelizálva  sőt túltolva a mindenekellenéreteljeséletélés, hát az már finoman szólva nem szerencsés. Kiváltképp ha ez a mindenekellene előre borítékolható jelenetekbe, párbeszédekbe fut.  Rendben, fontos és kell az életigenlés a tragédiák árnyékában , hogy élj a mának, szeress  az utolsó leheletig, na de azért azt nem tudom elképzelni sem, hogy bármennyire pozitív valaki egy kicsit sem akarja felnégyelni Istent, legalább amikor kettesben van a kicsit sem empatikus rákkal. Nekem sok benne a nem őszinte mosoly.  
Mert például szülőként ezt még kevésbé tudnám elképzelni, hogy ne akarjon az ember naponta széttépni mindent és addig rakosgatni újra és újra az egészet, amíg egyszer csak kimarad belőle a hibás rész.

"Mert csak egyetlen ótvarabb dolog van a világon annál, ha az ember tizenhat évesen harap a fűbe a ráktól, mégpedig az, ha az embernek olyan kölyke van, aki fűbe fog harapni a ráktól."

Nem tetszett, mert olcsónak nem elég fajsúlyosnak tartom az ilyen jellegű, a feltételezett szándék ellenére inkább hatásvadász témafelhasználást. Arról nem is beszélve, hogy irodalmilag sem ütött meg egy szintet. A kamasz karakterek a valós korukon túlmutató mentális érzelmi és értelmi szintje nekem hamis. Nem ilyenek a kamaszok. Pont nem. Ez a kor egyébként is egy túlfokozott érzelmi reakciókban gazdag kor, lázadó és identitás keresésekben, különbözésekben  gazdag. Nincs meg benne az a könyvbéli zenállapot, hormonokon túlmutató higgadt bölcsesség. Oké, megríkatott, de azt nem az író érte el, egyrészt lassan már egy cukira photoshoppolt cicakonzerv címkéje is meg tud hatni, másrészt az, hogy témaszínes a fantáziám és szebbé olvastam a szereplők meggyötört lelkét. De ez nem az író közvetlen érdeme, hanem a pillanatnyi szenzuális léleklágyulás, amit kivált a felsorakoztatott klisécunami.

ui.:  (megnéztem a filmet.  hát... olyan mint a könyv)

napihaiku

Úgy beszélj, hogy tudd:

szavaid mély nyomokat

hagyhatnak benned!

F.Á.

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Ez most nekem nem igazán azt hozta, amit az előző kettő könyve alapján reméltem. 

A vigyorgazdag, felhőtlen szórakozást. Pedig ott van benne a foci minden, ami az Ove-ban meg A nagymamámban (abban kiváltképp ott van Britt-Marie ugye) , és vicces is, ahogy vegyszergőz lengi körül a kissé kényszeres, a maga módján tudatos, de teljesen öntudat nélküli  Mariet, aki, ha módjában állna szódabikarbónával kezelné a világ összes potenciális foltját,

"A gyerekek a kanapén ülnek fehér mezben, és üdítőt isznak. Britt-Marie gondoskodott róla, hogy törülközőkre üljenek, mivel nincs elég szódabikarbónája ahhoz, hogy az összes gyereket kitakarítsa, és természetesen alátétet is adott az üdítőhöz. Ugyan nem volt rendes alátét, így Britt-Marie két téglalapnyi vécépapírt hajtott egymásra. A szükség törvényt bont, de még a szükség is megértheti, hogy az ember nem tesz le egy üdítősdobozt egyenesen az asztalra, ez Britt-Marie határozott véleménye."

miközben teljesen alárendeli magát többek közt és főleg a nem éppen hálás, sőőőt... férjének, 

"Britt-Marie rá se rántott soha, hogy mindig ő áll a háttérben, nem kívánt más létet magának, mivel sosem kívánt sok mindent magának. Mondjuk azt néha kívánta, hogy valamikor azért mégiscsak megtegye, kívánjon valamit, vágyakozzon valami után annyira, hogy ne bírja ki. Az olyan életteli dolog. De általában elmúlt."

magától érthető módon lazacvacsorát ad a munkaközvetítős csajnak, és meggyőződése, hogy hatkor egy kultúrembernek vacsorázni illik, elvégre nem vagyunk állatok, és éjjel csak a bűnözők utaznak, és ez csak a jéghegy csúcsa ugye , és ott van még a satöbbi. Na  meg megvan a történetben a fontos is benne, a tanítás, a feltétlen szeretet, felelősség, gondoskodás, egymásra figyelés, összefogás ereje, közösség  hatása, az önmegvalósítás, önkép fontossága, stb...  

"Azt is szeretné tudni, vajon mennyi hely van egy ember lelkében a változásra, amikor már idősebb. Kikkel találkozhat, és azok mit látnak benne, és mit láttatnak meg vele saját magában."

csak hát... már nem olyan üdítően új a stílus és kicsit kiszámítható, hogy a sarkosan társadalomnonkompatibilis ember azért alapvetően mégiscsak jófej meg jóember és a szórakoztatófaktort magabiztosan hozza az a könyv, hogy eléggé megmosolyogtatóak hétköznapi viszonylatokban és szituációkban a kisebb nagyobb stikkjei, és ahogy kell, van benne egy nagyadag szomor és szomoroldó is persze mert a fejlődés is benne van, hisz azért mégiscsak jók az emberek meg a jóemberek kitöltötte  mikrovilág, na meg persze mindenki love és szeretnivaló (kivéve aki nem túl jófej)...  De a varázs belőlem most kicsusszant. Talán a következő...

Szolg. közl.: E, a vitzek  meg a komikumok tökre átjöttek, klasszul ültetted át magyarba a szitukat.

Puszi:)