2016. április 14.

Fredrik Backman: Itt járt Britt-Marie

Ez most nekem nem igazán azt hozta, amit az előző kettő könyve alapján reméltem. 

A vigyorgazdag, felhőtlen szórakozást. Pedig ott van benne foci minden, ami az Ove-ban meg A nagymamámban (abban kiváltképp ott van Britt-Marie ugye) , és vicces is, ahogy vegyszergőz lengi körül a kissé kényszeres, a maga módján tudatos, de teljesen öntudat nélküli  Mariet, aki, ha módjában állna szódabikarbónával kezelné a világ összes potenciális foltját,
"A gyerekek a kanapén ülnek fehér mezben, és üdítőt isznak. Britt-Marie gondoskodott róla, hogy törülközőkre üljenek, mivel nincs elég szódabikarbónája ahhoz, hogy az összes gyereket kitakarítsa, és természetesen alátétet is adott az üdítőhöz. Ugyan nem volt rendes alátét, így Britt-Marie két téglalapnyi vécépapírt hajtott egymásra. A szükség törvényt bont, de még a szükség is megértheti, hogy az ember nem tesz le egy üdítősdobozt egyenesen az asztalra, ez Britt-Marie határozott véleménye."
miközben teljesen alárendeli magát többek közt és főleg a nem éppen hálás, sőőőt... férjének, 
"Britt-Marie rá se rántott soha, hogy mindig ő áll a háttérben, nem kívánt más létet magának, mivel sosem kívánt sok mindent magának. Mondjuk azt néha kívánta, hogy valamikor azért mégiscsak megtegye, kívánjon valamit, vágyakozzon valami után annyira, hogy ne bírja ki. Az olyan életteli dolog. De általában elmúlt."
magától érthető módon lazacvacsorát ad a munkaközvetítős csajnak, és meggyőződése, hogy hatkor egy kultúrembernek vacsorázni illik, elvégre nem vagyunk állatok, és éjjel csak a bűnözők utaznak, és ez csak a jéghegy csúcsa ugye , és ott van még a satöbbi. Na  meg megvan a történetben a fontos is benne, a tanítás, a feltétlen szeretet, felelősség, gondoskodás, egymásra figyelés, összefogás ereje, közösség  hatása, az önmegvalósítás, önkép fontossága, stb...  
"Azt is szeretné tudni, vajon mennyi hely van egy ember lelkében a változásra, amikor már idősebb. Kikkel találkozhat, és azok mit látnak benne, és mit láttatnak meg vele saját magában."
csak hát... már nem olyan üdítően új a stílus és kicsit kiszámítható, hogy a sarkosan társadalomnonkompatibilis ember azért alapvetően mégiscsak jófej meg jóember és a szórakoztatófaktort magabiztosan hozza az a könyv, hogy eléggé megmosolyogtatóak hétköznapi viszonylatokban és szituációkban a kisebb nagyobb stikkjeiés ahogy kell, van benne egy nagyadag szomor és szomoroldó is persze mert a fejlődés is benne van, hisz azért mégiscsak jók az emberek meg a jóemberek kitöltötte  mikrovilág, na meg persze mindenki love és szeretnivaló (kivéve aki nem túl jófej)...  De a varázs belőlem most kicsusszant. Talán a következő...


Szolg. közl.: E, a vitzek  meg a komikumok tökre átjöttek, klasszul ültetted át magyarba a szitukat.
Puszi:)


1 megjegyzés: