egy kis személyes prológ
Kétszer kezdtem bele ebbe a novelláskötetbe. Tavaly, egy nyári hétvégén gondoltam jó útitársnak, de túlszórakoztuk az olvasóidőt, aztán idén újra magammal vittem, de ellopta az időt tőle a Mész élő adása. Aztán most a csendidőmben megérkezett Szvoren Edina és a novellái. Ideje volt, régóta hurcoltam magamban ezt az olvashatnékot. Anno még Csobi
olvtárs hívta fel a figyelmemet az akkor még újonc írónőre a Pertu c. kötete okán. (régiszépidők... *nosztalgikusan
elmereng* ) Már akkor tudtam, jóban leszünk.
Hát így kell meghökkenteni az olvasót. Úgy, hogy azt se tudja, most
akkor ezek jó novellák mert kiráz tőle a hideg vagy rossz novellák, mert kiráz
tőle a hideg.
Én döntöttem. Ezek jó novellák. Jók, mert hatással vannak. Mert nem
kiszámíthatóak. Mert nem tiszteli a tabukat. Sem életkort, sem identitást, sem
kapcsolati vonalat, hendikepet… Mert nem törődik azzal, hogy mit gondolok, mit
várok el. Mert nem hagy feloldozást, nem hagy kiskaput. Mert a határozott képek
olyan tűpontosak, hogy az szinte tagadnivalóan fáj. Olyan társadalmi szerepeket,
egyéni álarcokat vázol fel, amik itt sétálgatnak körülöttünk, persze jól
álcázva, olyannyira jól, hogy azt az utcán észre sem venné az ember, na de ha
eltűnik a közösen játéktérré szimulált színpadi közeg, akkor hasít bele az
emberbe a felismerés, hogy te jó ég,! Ki is ez? Vagy én ki is vagyok? Úgy
egyáltalán ki kicsoda is?
Annyira abszurd az egész kötet, hogy az már nem lehet más, mint a
valódi elfojtott élet pszichedelikusságig fokozott traumatikusságot okozó
plasztikus visszatükröződése. És ahogy ezt novellákba tömöríti Edina, a
szemszögeket sem rögzítve az egyes témafeldolgozást kívánó felnőttségbe, azon a
koppanósan szikár hangon, na azzal aztán az amúgy is feszes írások elég nagyot
csattannak, ahogy leesnek. És amikor elcsendesedik bennem egy egy novella keltett hihetetlenül intenzíven keringő visszhang,
a beállt csöndben lassan elhiszem minden sorát. Azért álnaivan kicsit reménykedem, hogy
több ebben mégiscsak az írói fikció, mert sok lenne ez valóságnak, élettapasztalatnak.
"A képzelet arra való, hogy a meglepetésektől védjen."
"A valóság próbája, és nem a képzeleté, ha valakit, akiről sokat hallottál, végre megismerhetsz."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése