2016. november 22.

Borisz Akunyin: Színház az egész világ

(Fandorin 11.)

Az idő nincs tekintettel semmire és senkire. Halad a maga útján. De van amit nem hogy rombol, hanem inkább épít. Az immár 50. évében járó Fandorin kisugárzása töretlen. Igaz a haja őszül, de nem ront az összképen, a fiatalos hév megfontoltsággá a férfiasság külcsínjei sármmá finomodnak. És ha ehhez a külső sármhoz a kifinomult intellektus is társul (mert társul), akkor nem csoda, ha az ünnepelt és férfiak számolatlan bókjában dúskáló szépséges színésznő sem tud neki ellenállni. 

Na nem mintha ostromolná Fandorin. Mert ahhoz is elég intelligens, hogy a maga érzelmeivel, ha viszonzatlannak gondolja, ne tolakodjon. Inkább a szerelme jeléül - és persze, hogy a színház falain belülre kerüljön a rábízott nyomozás érdekében -, ír egy színdarabot. Nem is akármilyet. Nincs kétség, az eleddig a sorsával megbékélni látszó, eltökélten aszkéta Eraszt Fandorin fülig szerelmes lett. Hurrá, mondaná a régi olvasója, de persze nem ilyen egyszerű ez, mert a mindkét részről tudatosan visszafogottá szelídített érzelemcunami mögött igen komoly okok rejtőznek. Ezek a komoly okok egyrészt a Fandorint kísérő szerelmiátok másrészt, és jelen esetben főleg abban látszanak megmutatkozni, a hölgy titkolt múltjából valami belenyúl a jelenébe. Nem is akárhogyan, hanem egyenesen a halál keze tartja tőle távol a hozzá közeledőket. 

Persze Fandorin és Masa most sem hagyja annyiban ha egy hölgy veszélybe kerül, főleg ha az a hölgy ilyen mélyen megérinti őket. (oké, Masa érintget egyéb hölgyeket is, de hát ő már csak ilyen.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése