Paul Auster: Timbuktu

Na most először is leszögezném, hogy olyan kategória nincs , hogy én és a kutyáskönyvek. Nem csak hogy úgy általában nincs, hanem egyáltalán nincs. Értve?

Akkor , hogy ezt most letisztáztuk elmondom, hogy ez egy kutyás könyv. Csonti úr egy kutya. Na de nem ám csak úgy egy kutya, meg cuki, a hátára dobja magát, frizbizik és hazatalál meg ilyenek. Csonti úr Paul Auster. Értve?

Nem úgy, hogy ő a kutya, hanem hogy kutyául ír. Kutyajól. Még akkor is, ha kutyáról. Persze nem a kutya a lényeg, de hát ha egyszer ő volt a szem és fültanúja egy olyan történetnek, ami végigkíséri a gazdáját

William Gurevitcht, akit történetesen egy tévémikulás lebeszél a drogról, hogy olvashatatlan írásai és magas szellemiségű prófétizmusával a vándorlásai alkalmával nem többet akarjon, mint megváltani a világot. Persze kívülről csak egy bolyongó bolondnak tűnt, és valljuk be tán az is volt, de a kutyája szerint egy mindentudó szent , aki (mármint a kutya) nyilván másképp látta a világot, mondjuk úgy egy kutyaszentháromságon keresztül, kaja, kutyacsajozás és a szagok,

"Tudni akarod, pajtás, miből áll egy kutya életfilozófiája? Megmondom én neked. Egyetlen rövid mondatból:

„Ha nem tudod se megenni, se megbaszni, hugyozd le!“ "

Will nagyon is biztos volt benne, hogy ezek közül a szagok iránti érzékenység igen is művészeti szintre emeli a kutyák lelkét is.  Hát Csonti úr meg ráhagyta, mert neki aztán mindegy milyen magasztos magasságokba emeli a gazdája ezt az érdeklődési körét, ha szagolhat, hát szagol, legyen amögött bármilyen hozzárendelt és valljuk be, végső soron érthetetlen, de minimum a világ jobbátétele és a környezeti hatások szempontjából teljesen fölösleges filozófia.

Szóval elvoltak. Jöttek, mentek, szimatoltak, világváltottak, ki ki a maga kedvére. Egy kutya, ha érdeklődő és nyitott a humanoidkultúrára, rengeteg embervilági dolgot   tanulhat a gazdájától, és Csonti úr figyelt, tanult és bevéste az emlékezetébe minden tudásnak a szuszpenzióját, jelesül hogy Timbuktu.

Aztán Will ahogy az előre borítékolható, az életmódjának köszönhetően beteljesíti a kéretlen próféták elkerülhetetlen sorsát, . Csonti úr pedig elindul Timbuktuba. Legyen ott bármi is. Illetve lehetőleg sintér és kínai éterem az azért ne legyen.

„Miután a test és a lélek elvált egymástól, a testet a föld alá temették, a lélek pedig felkerekedett és a túlvilágra költözött. Az elmúlt hetekben Willy egyfolytában erről mesélt, és Csonti úr most már egy cseppet sem kételkedett benne, hogy a túlvilág valóságos hely. Timbuktu volt a neve, és ha jól értette, valamelyik sivatag közepén helyezkedett el, távol New Yorktól, Baltimore-tól, távol Lengyelországtól, vagy bármely várostól, ahol útjaik során megfordultak.“

Nagyon megrázó könyv , mert úgy emberi ez a kutya mint ahogy egy ember kutyául tud lenni. Azt meg tudjuk milyen. Most meg azt is megtudjuk milyen egy kutya kálváriája, ha történetesen lelke van és belebonyolódik az emberek világába. Mert  az van. Lelke. Persze Auster minden sorában ott az ember. 

Hát így kutyáskönyv ez. Értve?

„A jó jót, a gonoszság gonoszságot szül, és ha jóságodat gonoszsággal viszonozzák is, nincs más választásod, mint hogy jobb legyél azoknál, akik rosszul bántak veled.“

„Csonti úrnak Henry bebizonyította, hogy a szeretet végtelen. Valahol mindig van belőle tartalék, és ha elveszítjük is, lehetséges, hogy máshol újra megtaláljuk.“