2016. április 6.

Egy irodalmi beszélgetős este margójára

Vigyázat, Hangyássy féle  szubjektív csapongás!

„Beteg ember a saját tehetségtelenségének áldozata, ő nem lehetett költő, hát kiadó lett, és halálosan gyűlöli a tehetségeket.” 
(Spiró György: A Jövevény)


Jelzők, amik a könyvről, sőt az írói munkásságról elhangzottak: (majd egyszer csak kiderül melyik író, melyik könyve, hagyom, hogy aki olvassa kicsit játsszon a kiezzel)

Túltolt romantika, érvénytelen történetnélküliség, hiteltelen mondatok, tartalmatlan párbeszédek, álfilozófiai magaslatok, coelhoi kinyilatkoztatások, indokolatlan hitelesség, giccs, indokolatlan várakozáskeltés, kiforratlan karakterek, túl mély kommunikációs regiszterek minden mellékszereplőnél,  evidenciakénti említések anélkül, hogy beavatná az olvasót a bizonyosság okába, elrajzolt művészregény, rossz párbeszédek, nem nyelvteremtő, olvasóterhelő hamis mélységű mondatok,, tömegolvasói igényeket kielégítő lektűr már már chiklit... .  
(néhány jelző nem elhangzáspontos, mert későn kezdtem jegyzetelni, de a jelzői minőségében párhuzamos)

...  önkéntelen közbevetés: Micimackó gondol, gondol : Hűha mi ez az irodalomhulladék?...

Aztán kicsit minősítgetve lettek a könyv (írója) olvasói is. 

Úgy mint románahangulattal magábaszippantó cselédolvasatot tükröző civilolvasói vélemények, 
(nem a énnemolvastam, de... típusú trollokról beszéltek) amik inkább olvasónaplók, tehát nem mérvadók mint irodalmi kritika. (Kritika. Micsoda hülyeség. Egy olvasói tükör nem kritika.) Ugyan ezek a hivatkozások főleg a facebookon kialakult olvasói vitát minősítették, amit a magamat kizáró fészbuknegatív nemtörődömségemmel kiírtam ma olyan fontossá kurblizott bármirőlvéleményformálói közjogosultságból és a mások által meghatározott szagminta utáni kipárállot közvélemény  lekövetéséből, mert makacsul hiszem hogy van magán közélet az olvasztókemencén kívül is, szóval az erre vonatkozó vitaelemeket nem ismerem, így azt sem tudom mennyire érvényes az erre épített  önkéntesjelzős magasirodalomértők részéről az olvasóbecsmérlés,  de mivel eléggé belterjes (kis ország lévén) az interneten jelenlévő olvasói réteg, aki nem csak befelé szívja az olvasói élményt, hanem ki is ereszti magából a feldolgozottat, és ezeket a tematikus, kizárólag témaszűkített oldalakat hellyel közzel nyomon is követem, szóval nem gondolom, hogy annyira más lehet a spontán alakult kibeszélőbrigádok összetétele, mint egyéb fórumokon, (mégegyszer: nem a trollok!) ezért mégis érvényesnek érzem , hogy a fejemet csóváljam amikor az irodalomszakmát művelők vagy támogatók, átlagolva, becsmérlően sőt lesajnálóan beszélnek azokról, akik miatt urambocsá'  akiknek még van terük  irodalmat csinálni. zárójelnyit. Mert persze az irodalom élt, él és élni fog, mint ahogy  a mondás is, miként olvasni annyi mint, szívet, elmét, lelket építve tanulni tanulni és tanulni, mert mindig vannak akik hisznek benne és nem törődve a környezeti zajokra a saját kikívánkozó tehetségüket adják azoknak, akiknek meg a befogadáshoz van telhetetlenségük. zárójelzár.  Mondhatnám marketingül a fogyasztók lekicsinylése nem túl elegáns, főleg ha  ez egy olyan terület, amire nincs sablonosítható befogadói minta, mert szent meggyőződésem, hogy ahány olvasó annyi olvasat, és mint ahogy az olvasó nem szólhat bele mit és hogyan ír egy író, (persze van az a szint(elenség), de én irodalomról beszélek! most hagyjuk a hatáskeltő vagy piaci érdekből igényt kiszolgáló írói eszközöket, mert nem erre gondolok), úgy az író sem határozhatja meg mit és hogyan olvasson az olvasó.  És persze a kiadó sem (nyilván annyiban igen, hogy ki meddig tud elmenni az "áru" népszerűsítésben, vagy a maguknak egyéb lehetőség vagy negatív közönségigény folytán kikopogtatott szívóssággal vagy zsebbenyúlós vagy kapcsolati támogatói-imázst építő, önmaguknak teret teremtő írogatók, verselgetők arcátlan, önmenedzselő nyomulása folytán ideig-óráig az irodalmiéletbe való beszivárgása... de ezt hagyom is, mert  már messzire mutatna. pont.) 

A beszélgetés az egymást igazoló tromfmondatokkal odáig jutott, hogy a közönségsiker az írói határozott névelővel és az exportirodalommal magyarázható. itt már lemondtam arról, hogy hozzászóljak, mert ez úgy tűnt nem a könyvről szól, hanem a beszélgetők "szellemességéről", arról már, hogy ki mer lapot húzni tizenkilencre. 

De tovább is van. Ugron Zsorna és Bodor Ádám pluszminuszpont közt cikázó, kiragadott irodalommérce rovátkázott mintaskálán való  csúszkatologatócimkézésekkel az éppen kiragadott és  kritizált mondatok a kánonba való  minősítőként való elhelyezése már inkább tényleg amolyan stand upos közegbe tolta a beszélgetést. /ööö.. ezt most bogozdi ki;/
(mellesleg a kiragadott igazoló mondatok pont annyira  érvénytelenül hangzottak kritikaigazolásképpen, mint aminek az érvénytelenségét éppen hivatott prezentálni.)

Itt el is eresztettem az összejövetel apropójának a komolyanvevését. Nem sértettség okán, mert miért is, lehetnék sértett(miért is ne?:) Inspiráló és így kedvemre való volt, ahogy gyűlt bennem a mondandó. Persze így nem is tudom csak úgy elereszteni ezt a pár órát,  ami az egyet nem értésemtől eltekintve nyilván jó volt, és hasznos, mert hatással van. 

Nyitott vagyok mások olvasatára, mert meggyőződésem, hogy minden vélemény még ha eltérő, is, érvényes, sőt az igazán érvényes számomra, mert bár nagyon jó akolmelegen egyetértve egymást erősítgetni, de az meg egy új ablakot vág a magam zárt rendszerébe, amikor egy számomra addig ismeretlen, feltáratlan rálátást világít meg egy vélemény vagy olvasati szemlélet.  Én ettől csak több leszek ha kapok egy másik verziót ugyan arról. Azt gondolom teljesen mindegy mennyire egyezik a sajátommal más olvasata, bármennyire szélsőségesen is van megfogalmazva az esetleges egyet nemértés, ha az alátámasztott. 

Egy valamivel nem tudok mit kezdeni és ettől égnek is áll a hajam, amikor valaki úgy summáz jó vagy rossz olvasatról, hogy kizárólag az: ez nekem bejött, vagy nem jött át, megfogott vagy nem ért el hozzám kijelentések után pontot tesz és lezártnak tekinti a véleménymondó mondatot. Legalább egyetlen egy mondat legyen még utána.  A miértről?   És akkor jogos, mert persze hogy jogos a bejövés vagy nem átjövés, de így magában nekem semmi. Megfoghatatlan kihullott belsőhang. Még az sem.  Érvénytelen véleményjelenlét. És most optimistán feltételezve, hogy azért némi saját támogató gondolat mégiscsak van mögötte, csak a megfogalmazásában , illetve a kieresztésében van valamiféle verbális vagy pszichés gát, mert miért ne lehetne. Nem mindenki beszéd(ego)centrikus, és nem csak egy én is mondok már valamit  jellegű magában érvénytelenségről beszélünk, mert azzal aztán nincs is kedvem 2 percnél többet foglalkozni, hisz az netto időrablás mindkét fél részéről. Aki befogadná a másik olvasatát az nem kap semmit, akitől várnák, de nincs mit adnia, az meg csak egyre kínosabban érzi magát, mert elhangzott a summavélemény és ennél több nincs benne.

Ugyan a fenti gondolatindító beszélgetés ettől a véleménykongó ürességtől messze állt, ez a többi öngerjesztő okoskodás már csak egy gondolati elburjánzás tőlem, mert bár nem nagyon osztottam azokat a véleményeket, amik Bartis A vége c. könyvéről úgynevezett hivatásos műértőktől elhangzottak (kivéve Benedek Annát, akinek egy puszi, hogy állta a sarat az ellenszélben), azért mégis az kell mondjam tartalmas este lett, hisz megtöltötte több órámat akkor is és később is a felmerülő gondolatok feldolgozása és egy eddig számomra még az olvasatlan sarokból hirtelen átkerült a kíváncsiságból olvasott kortársírói oldalra Gerőcs Péter. Hogy ettől nekem mennyire lett jobb? Még emésztgetem, de ha egyéb nem, hát színesedett az olvasópalettám és ez mindenképpen jó.


Aztán itt még a Bartis nemzetközi sikerével kapcsolatban hosszasan elgondolkodtam a magyar irodalmi tér mesterségesen visszatartott időbeliségéről, úgymint Mikszáth vagy Móricz (akiket mellesleg itt hatalomtudatosan visszaható idejűségként említettem volna, nem a maguk akaratjogán persze, ehhez a későbbi használathoz természetesen nincs közük, hisz Móriczot valójában  az ezt is elviszem magammal kategóriába sorolom, csak szemben  Flauberttel és Prousttal, akik mindeközben a a világ szerencsésebbik részének már a szabadgondolkodást taníthatták a könyveikkel. 
Még ebben a továbbszőtt gondolatvonalban felemlegettem Esterházy, Konrád, Krasznahorkai, Spiró, Kertész, ... és kortársaikat (hosszú a sor, csak mintavételeztem), akik mindezidőben az alkotóidejük jelentős részét a korszellemszolgáló irodalmi szembeszéllel töltötték, míg végre bekerülhettek az őket megillettő és hozzájuk az ideológialazulásban felnövő  és táguló észlelésterű olvasószabad szemléleti helyre. 
Szóval alaposan elkalandoztam, de már csak ilyen ez a gondolkodás, csak az egyébre szükséges gondolatidő és a rögzítése közbeni kézmerevgörcs szab neki határt. 
Meg egy orromat izgató gőzölgő kávé illata. 
Na megyek megiszom.

(u.i.: kösz ha eljutottál eddig:)

3 megjegyzés:

  1. majd erről egyszer még hosszabban, ha lehet. utalások helyett kimondottan...

    VálaszTörlés
  2. (főleg a nevekre vagyok kíváncsi, kit kel pofánapasztani ha netalán találkozunk)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :)) majd átküldöm a listát;)
      egyébként ez kifogyhatatlan téma, egyszer majd élőben:)

      Törlés