Závada Péter: Mész

Ez egy rendhagyó olvasás volt. Egy klassz sirályokban gazdag szabadban töltött nap befejezéseként E olvasta fel egy éjszakába nyúló alapos és minden létező , lehetséges és lehetetlen vonatkozásra kiterjedő beszélgetéssel egybekötve.

Nagy felütéssel kezdtük, mert rögtön egy műanyag függönykarika vert éket a női márlátottfüggönykarikát féle realitás és a költői kép közé. Igaz itt már kapásból meggyanúsítottuk JA koppintással, de ezt még betudtuk a művészi szabad asszociációs törekvésnek. Azt meg ér. Na de azért mégis csak van egy határ!
Próbálgattuk , keresgéltünk és még műszaki rajz minőségű metszeteket is készítettünk, hogy igazolást találjunk Péternek a függönysínen futó karika tévképzetére, de minden szakértelmünket latba vetve sem nem volt rá érdemi bizonyítást nyert tétel, így annyiban maradtunk, hogy mindezt megelőzendő, jól fejbe kellett volna verni egy vödörrel gyerekkorában.

"Kérted, hogy ne beszéljünk a függönyökről,
meg azokról a fehér, fröccsöntött műanyag
karikákról se, amik olyan könnyen koszolódnak.
Van rajtuk egy ujjnyi széles rés, a két végük
között, egy sötétebb tónusú hiány, és ezen
a hiányon kell átbujtatni a karnist."
(...)

A kötet maga olyan ötvenszázalékos tetszési mutatóval végezte a kétfős , klasszikusan reprezentatívnak éppen nem mondható mintavételünk alapján. De hát ez mit sem változtat azon, hogy meg lett ítélve. Sorról sorra, szóról szóra. Alaposan. A végeredményt tekintve abban megállapodtunk, hogy az előző kötetet (Ahol megszakad) , ami még erősen friss slam-es ugyan, de százalékos arányban jobb volt.

Persze voltak benne nagyon jó versek, voltak kevésbé jók és volt olyan is, ami kimondottan taszító volt.
  

"Kiszívni a liba eszét a kettéhasított 

koponyából. Ez az, ami sohasem 

ment. Megbirkózni egy szárnyas 

emlékeivel:töméssel, tollfosztással, 

fejvesztett meneküléssel. (...)"

Olyan is akadt, ami egész jól indult de a végére elromlott. Egyszerűen fogta magát és elromlott. Ez nem volt szép tőle, mert beígérte a tetszést, és mintegy pöröly úgy sújtott le az utolsó soraival, tönkretéve minden addigit, amiért eleinte rajongtunk. Nagyon tud ez fájni. 

Ez igazán nem volt szép dolog, mert sokkal rosszabb az, amikor beleringatja magát az ember egy kellemes hangulatba, majd derült égből jön egy perisztaltikus görcsös nyelés, és oda minden addigi hangulat. 

Vagy csak egy egy sora tetszett ,

"Mondanom kellett volna valamit, de egész nap a szádat néztem."

vagy éppen egy- egy sora nem tetszett. Persze egy interaktív felolvasáskor csak úgy röpködnek a kimondott gondolatok, a hangulatjelzők a benyomások a párhuzamgondolatok egyéb versekkel, dalokkal, felidézett olvasásokkal. Megleltük benne Bonot, Axl Rose-t, az LGT-t a  Frida Kahlot, Nagy Ferit! még a Neotont és Zábbójimmit is, mint ahogy Deák Billt is. És persze a vendégszövegek gyanúja is felmerült, mert bizony ott volt bennük JA, Pilinszky, ahogy Törőcsik Mari szépen halkan de szuggesztíven mondja, az öreg Faludy, Yeats, egy kis Petri egy kis bulvárAdy, és persze az ismeretlen egyetemi műszaki oktató. Sőt az egyik nagy kedvenc éppen a főnyomócső megversített tiszavirág tündöklése lett. 

Ja és volt benne Zetor! Utoljára talán a szocreál költészet munkásparaszti sorból származó, az ötéves tervet éppen túlteljesítő élmunkástagozatának a női gépszerelőjével kapcsolatosan szerepelt egy versben zetor. Na ja, régen minden jobb volt!

 Néhány vers alapos elemzésre szorult, hogy értelmet találjunk neki, és volt ami meg is lett, bár nem feltétlenül egy vonalon közelítettünk a kibontás felé, és messze nem biztos , hogy a kisZávada  is így gondolta.

Mi viszont abban egyetértettünk, hogy az irodalomnál kevés szórakoztatóbb dolog van, mert amennyit azon az estén röhögtünk,  amíg a verseskötet végére értünk, az nem lehet a véletlen műve. Igaz volt 5-6 vers (Ebből néhány Tabu címen) amit a késői időpontra és az agyonterhelt agyi kapacitásunkra na meg a sütik édes terhére való hivatkozással elnapoltunk, de másnap a reggeli kávé mellé befért még a fejzsírban elakadó belőtt szög és az aneszteziológus álma is.

A mellékelt kép E naplójából való, ahogy a nap eseményeit örökítette meg,  mint azok a felrázható és  hóesést szimuláló üveggömbbe zárt pillanatok. Csak ez nem mozog, de viszont színes. Kivéve a sirály, azonban azért nyomatékosan elnézést kért, de nem találta a fehér színesét. Kérem nézzétek el, sokat jelentene ez neki.

És akkor íme egyik vers, amiből az a tanulság, hogy egy nő soha, mondom SOHA ne kérdezze meg a férfitól, hogy mivel tölti az időt, mikor nem vele van. Ne!  Mert akkor válaszol és elkezdenek a virályok sijjogni és az senkinek sem jó. Főleg nem a pólusoknak.

Virályok sijjogása

A fürdőkádban ülsz, mialatt a kompútról
mesélsz. Magzatvízzé húzódik össze
benned a tenger, én pedig nem tudom
levenni a szemem a fejed fölött lógó
fregoli zsinórjáról: ahogy tengelyesen
tükröződik a vízfelületre, lehetne akár
köldökzsinór is. A kiteregetett ruhákról
a kádba csöpög a víz, úgy történt tehát,
ahogy ígérted: az első napon elválasztottad
a földi vizeket az égi vizektől, én meg
a belsőket próbálom a külsőktől, míg
a méhedben egy komp próbál a hullámra
a hullámfronttal párhuzamosan ráállni.
Kiszállsz a kádból, megtörülközöl,
és azt kérdezed, mivel töltöm az időt,
mikor nem veled vagyok, de válaszaim
egy számodra ismeretlen logika szerint
kapcsolódnak a kérdésekhez. Sosem
árulnám el, de mostanában felcserélem
az alkalmi szókapcsolatok elemeinek
első betűit, hogy később is legyen
egymásról valami emlékük, naplót vezetek
arról, hogy éjszakánként hány fokot
fordulsz el a kádban, tested iránytűjén
figyelem a mágneses pólusok
újrarendeződését.