2016. január 6.

Vavyan Fable: Holt volt, holt nem volt… (Banyamese)

„– És maga kicsoda? 
– Tényleg ezt akarja? Jól van. Bemutatkozom, ha ráér.Casablanca Biscaya Cavall
Conamore Dharma El Aziz Gnoma Maha Nemesis Sangraall Vadzsra Glock vagyok.
(természetesen fanyalgással kezdem, de hamar abbafejezem)
 Leszámítva, hogy eléggé megmosolyogtatóak de olyan jajnemár módon a szájbarágópapírba csomagolt   direkttanúlságok, mégiscsak jókat derültem a laza csuklóval adogatott és csavarosan alányesett fölpörgetés után lecsapott humorbuboékokon. 
"– Nem a suliból tudom mindezt, sokat olvasok. Tudja: ha az ember szereti a betűt, akkor az olvasás látókört szélesít, szókincset dúsít, koponyásít. Annak, aki rühelli, rontja a szemét, nyálasítja-hülyíti az agyát."                                                           
 -o-  
"– Ezt mondtam volna? Maga figyel? Szokatlan az emberek között..."                               
Nem mondom, hogy ide nekem most a következőt, mert egy jóideje már csak mértékkel fogyasztom VF könyveit. Igaz ez most kicsit a kezdeti szarkasztikus szatírahangulatot adta vissza, ami jó. Sok jó és a végletekig túlhúzott karakter, sok (nem túl fárasztó) szójátékba futó játékszó, és természetesen az elmaradhatatlan harc, ahol a szellemes überek leszókaratézzák a szellemi lúzereket, a jófiúk de inkább a jólányok a fájdalomküszöbüket is érintő fizikai állékonyságukban rengetik meg a rosszfiúkat na meg rosszlányokat (nemúúúgy).


Elég régóta űzi a szórakosgatóipart VF és így persze van, hogy kicsit kifáradtolaj a tízre egy egy könyve, de azért mégis abszolút tiszteletem , hogy ennyi idő és könyv után is kétoldali csiklandós humorhurutot tud okozni még egy olyan kukacoskodó olvasóban is, mint én, holott tényleg volt olyan időszak, hogy azt hitem iszony lett a köztünk levő megmosolyogtató viszony. De aztán mindig valahogy kipattintja a szatíra fricskáját és fülig hasítja a számat egy egy jól célzott poemmal.

Tényleg vicces.

Ja a könyv? 
Szellemesenvámpírosbanyaszuperwomanes-állatiszelídségűgörögszoborzsömönfumanes. 
Meg 
viharosújranősülősdebarátmaradósananyósméregfoghúzósújrégicsajos.
Meg 
szexisenmeg-uálisanbelebonyolodósámegyszerűenszentségtörőhúhaságok
 És persze 
paranemnormálsianpofongazdagszelídséggelkidumálósgonoszirtójóravalók. 

Na ilyen.

4 megjegyzés:

  1. (Késő van, második nekifutás. Az elsőt töröld, lc. :))
    Már rég nem tudok Meseanyót olvasni én, aki valaha alig vártam az újabb kötet(ek) megjelenését. Az egymásra torlaszolt mesterkélt, kifacsart, szellemtelen szójátékokban (megjegyzem: akad egy-két igazgyöngy közöttük), és a pökhendi stílusában látom az okádhatnékom okát :/
    Vajon ő változott vagy én? Vagy mindketten?
    hümmmm

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. (Mgtrtnt)
      Egyetértek. Aztán mégis:)
      Egyszer írtam valami hasonlót egy csömörpillanatban ( nem ide) aztán jó sokáig kerültem, rühelltem, pökhendtem, satöbb. Aztán egyszer csak beadtam a derekam mert az idő jótékony a feledés meg újrabootol ugyi, és így esett, hogy egy nosztalgikus estén legurult a polcról egy könyve és bár a régi szerelem oda, mert hát tényleg másképp mosolygok már és másképp károgok meg fanyalgok, de ha tartom a kétszáz lépés távot, összeér a nosztalg meg a mosthalld;)

      Törlés
    2. (ksznm)
      Lehet, messze esik az igazságtól, de az első kötet (A halkirálynő meg a kommandó) bája sosem tért vissza. Mintha azóta kénszer volna az írás, nem játék. És nekem erre a görcsre nincs időm, türelmem. (Jó, a Jégtánc kivétel.) Asszem, az utolsó három-négy kötetet nem olvastam csak, vannak előtte is számosan :) Úgyhogy adtam az esélyt folyton. De már nem kívánom :/
      Neked azonban kellemes kikapcsolódást! :)

      Törlés
    3. az első nagyon új hang volt. hülye volt, mert egyből magasra tette a mércét:))
      azért sztem voltak jó pillanatai(könyv) csak hát a mennyiség a minőség rovására ment. de tod én mindenre szánok mégekkis időt, mert sose lehet tunni, hátha éppen az lesz az! ;) (amíg végleg meg nem unom a háthavárakozást)

      Törlés