Alice Munro: Anyám álma

Kedvelem a novella műfajt és hogy miért arra éppen Munro az egyik jó példa. 

Olyan érzékenységgel tud megragadni, leírni megfogott pillanatokból kibontakozó helyzeteket , amit rövid műfajban igen kevesen. Nem szeretem a címkézéseket, de ha valakiről elmondható, hogy nőirodalmat ír, hát róla igen.. Értő és érző finomsággal ír a női szereplőiről.  Nem csehovoznék vele kapcsolatban, mert  a címkézés és kategorizálás mellett ez a másik amit nem igazán kedvelek, ha egy írót előző méltán elismert, irodalmi ikonná vált kollégájával párhuzamolják önmaga írói mivolta, nagysága helyett, de kétségtelen, hogy a leírókészégének a teljességében  van párhuzam.  

 Nem a novellaműfaj dicséretét akarom most zengeni (dehogynem), csak Munro kapcsán nehéz nem szóba hozni, hogy a nem nagyregénnyi történetírás pontosan olyan teljes tud lenni, mert aki értően csinálja az megadja az olvasójának a teljesség érzést olvasás közben és után is.

Ez a novella is ami az Egy jóravaló nő szerelme c. kötetben található és innen ragadta ki hangoskönyve a kiadó, hogy Für Anikó hangján megszólaltatva adjon egy belső olvasáson túli élményt, egy álom leírásával indul (nagy helyzet, kép és belső gondolatleíró Munro) és végig narratívan meséli el, bontja ennek az álomnak a születését, a körülményeit a megszületendő gyermek elbeszélő hangján.  Nem, nem gyermeki látószögből, hanem nagyon is tárgyszerűen de nem szárazan, éppen hogy nagyon színesen , a valóságos naturát kitöltve minden, Munro által nagyon tudott minimalista de nem tartalomszegény  láttatással,

A kötetben a nyolc novellából vannak erősebb írások is, de ez nem jelenti azt, hogy ez ne lenne jó.  Mert nagyon is az, ahogy az emberi kapcsolatokat, a bonyolult összefüggéseket és a kiszámíthatatlanságot megmutatja a távlatokból való rálátás tükrében, ebben a nőkkel, női szerepekkel teli család visszatekintő elbeszélésében.