Angi szavait olvasni olyan, mint amikor az ember egy nemvárt pillanatban
és helyen rátalál egy szeretettel faragott titkos ládikára, amit óvatosan
kinyit, és ahogy fedezi fel benne a kincseket, szépen lassan átlopakodik belé a
lélekben gazdag tartalma. Éjjel, amikor elolvastam az utolsó mondatot, éreztem ,
hogy egy átsuhanó mosoly melege simította meg az arcomat és tudtam, hogy reggel
a kávé mellé is ezt kérem. Nem is akartam ellenállni. Mondhatom, hogy ezzel
feküdtem, ezzel keltem. Köszönöm.
"Azt is tudtam, hogy tavasz van, az az idő, amikor mamó megöleli a lyukas fazekakat a fáradt virágokkal, s hordja őket, menti a kinti kékre a szoba benti, vastag feketéjéből. S ha akkor megkérdezi, mit szeretnék, azt mondtam volna, lyukas fazék szeretnék lenni."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése