Graeme Simsion: A Rosie-projekt - Ésszerű szerelem

 Akkor vegyük sorra,  miért ésszerű, hogy elolvastam ezt a könyvet és miért következik ebből egyenes arányosan, hogy te is olvasd el:

Ez a könyv 400 papíroldalból áll. Ez így nem pontos adat, mert van még hozzá pár lap, ami egyéb kiegészítő információt tartalmaz, úgy mint borító, impresszum stb.. (ez az adat egy könyvpiaci szereplő feldolgozott adatforrása alapján került ide, mert én e-könyvben olvastam.)

Szeretek olvasni, van is helye a napirendembe ennek a programnak, ezért nem okozott gondot a napi időintervallumomban  elhelyezni ennek a könyvnek az olvasását.  Egészen pontosan 1,57 nap/olvasásidőt használtam fel a könyvre, ami az átlagosan erre a tevékenységre fordított időegységemnek a hasonló mennyiség-indexnek jutó megfelelő egység. Továbbá egy állatnak sem kellett meghalnia, kivéve amelyek élőhelyét a könyvolvasó működtetési kapacitását biztosító áramtermelési erőforrás létrehozására biztosított infrastruktúra megkövetelt. De ez már inkább lételméleti filozófia tudomány körébe tartozik, a meg nem született állatok viszonylatában, így mind laza kötődésű, sőt irreleváns mellékszál, eltekintek a jelen esethez kötődő taglalástól.

Volt benne némi előre nem kalkulálható kockázat, hogy a tartalma mennyire lesz  kompatibilis a tetszésemmel, de úgy döntöttem egy rövid kockázatértékelő gondolatsor után, hogy ennyi  rizikó belefér, majd maximum ha nem tetszik, gyorsan abbahagyom és az életemből így kiesett hibásan felhasznált időt  behozom  egy vásárlás során valami trükkös pénztári sorbaállással. 

De nem kellett pozitív egységnyi alternatív időt termelnem, mert az előzetes elvárásaimon alapuló gyakorlati becslésem szerint tetszett a könyv.

 Egyéb adatok:

Az olvasás folyamán némi extra gramm testzsírt gyűjtöttem be, két egymástól különböző forrásból. Egyik az olvasás ideje alatti inaktív státuszú izom és belsőégést generáló mozgások mellőzéséből, a másik pedig a nevetésből fakad, ami bár nincs igazolva tudományosan, de nem reprezentatív felmérések szerint hizlal. (felj.: ezt leellenőrizni)

Maga a könyv arról szól, hogy Don Tillman professzor, egy a születésénél fogva genetikai és alanyi jogon szerzett az átlagkockáénál is racionálisabb elme felhasználója milyen társas kapcsolatokat alakít ki és ezeket hogyan éli meg.( ugyan nincs a könyvhöz csatolva Don orvosi jelentése, de gyanítható, hogy olyasmi állapot lehet, amit a tudomány Asperger szindróma jelzővel azonosít)  Persze ez semmit nem változtat azon, hogy alapjában meg amúgy is minden tekintetben egy rendes fazon. Alapjárati működésénél fogva, igyekszik mindennek a legpraktikusabb és minden tekintetben a legjobban kihasznált verzióját alkalmazni, így a napirendje tervezett és mindenre kiterjedően kontrollált. Ebben a maga által formatált világban egész jól elboldogul, hisz olyan területen dolgozik, ami megköveteli a precizitást, pontosságot és főképp a racionalitást. Genetikus professzor és egyetemi tanár. Olyan barátai vannak(szám szerint 4, de abból a fele speciális, hisz vagy rokon, vagy/és már sajnos nem él), akik vagy szakmájuknál, sajátos helyzetüknél vagy emberi értékeiknél fogva együtt tudnak működni Donnal. Nincs is semmi gond, eltekintve azokon az apróbb zökkenőkön túl, ami a logikán túlmutató, érzelmi motivációval megfejelt eseti döntéseken alapulnak, amivel olykor találkozik.  Szóval Don hasznos tagja a társadalomnak és fontos tagja a szűk közösségének.

Egy idő után a logika úgy diktálja, hogy vegye számításba azt, hogy elérkezett az idő a más minőségű és célú kapcsolatain túl egy feleséget találni.  Semmi nem szól ez ellen, hisz 40-es, jó kondícióban lévő, önálló egzisztenciával rendelkező férfi. Ellenérv nulla, ha csak az nem, hogy pontosan tudja mit, illetve milyen feleséget akar. Az hogy, pontosan, esetében a szó legszorosabb értelmében értendő.

Nyit egy feleségprojekt című mappát, amiben egy praktikus kérdőívben összegyűjtötte azokat a logikus kritériumokat, ami kizárja a fölösleges randizásokat, ellenben pontos és időspórolós módja a tökéletes párválasztásnak.  Mindenre kiterjedő reprezentatív kérdéssor a szellemi , egészségi, étkezési, élettani sőt még a fagyi ízhez való vonzódási információkról, amik begyűjtésével és kiértékelésével kiszűri a jelentkezőket, így megspórolva az értelmetlen randiköröket, segítve ezzel a logikus és időoptimalizált feleségválasztást. Ugyan volt némi hátránya ennek a konkrétra praktizált kérdéssornak, de  azt például már megtapasztalta, hogy a szóbeli tesztelés sokkal körülményesebb, mert kevésbé oldja  az ismerkedés nehézségeit, ha teszem azt a testsúly, nemi betegség és az intelligenciaszint állapota kerül szóba az első randin. Nem mondhatni, hogy ez a leglazább csajozós módszer és hatékonysága is kicsi találatot mutat. Jószerével nulla, kivéve, ha valaki hamis adatokat ad meg, vagy értelmezési nehézség okán megtévesztő választ jelöl be.

Aztán egyszer csak  Gene, a mindig segítőkész és tökéletesen ellentétes beállítottságú, csapodárságáról hírhedt barát jóvoltából (önzéséből) megjelenik Rosie az irodájában, aki persze minden tekintetben alkalmatlan a feleség-teszt kritériumainak, viszont remek alapproblémája egy speciális genetikai kutatási projektnek az évfolyamnyi apajelöltjével. Innentől röpködnek a DNS-ek és a megborult napi rutinok, amiket nagyon jól adagolt humorral és némi szentimentális romantikával tálal Simsion…