Nem ez lesz a kedvenc Hemingway regényem, bár minden jellemzője megvan, amitől hemingwayesnek lehet nevezni. Jó belső monológok, jó leírások, de a párbeszédek helyenként bosszantóan amatőrnek hatnak. Kiváltképp a szerelmével folytatott beszélgetésekkor a minden mondat végére odabiggyesztett szeretlekezés meg kislányomozás miatt.
Egyébként a történet maga jó, ahogy az öreg, sokat látott ezredes búcsúzik mindentől, amit szeretett, felidézve a megélt, átélt dolgait, a lassú visszaemlékezéseit, beletörődést tükröző emlékeit, ahogy a két háborúban és aközött megélt éveit a maga nyugalmassá szelídült módján, méltósággal rendezi és egyben búcsúztatja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése