Elindul a gyerek egy udvarból, ahol ott van az apa, az anya meg pár rokon, barát vagy éppen nem barát. Addig addig tipeg topog, megy-megyeget a gyerek, amíg kikerül az udvarból. Először csak a mesékben, aztán az álmokban a sajátjaiban, majd egyszer csak útnak indul… De addig is jön-megy, botladozik apával, anyával meg a többi botladozóval.
Vártam ezt a könyvet, mert mindenféle tudomúgyismilesz gondolatom ellenére, meg mert ez a regény a szokásos emberközpontú gyerekszemszög ellenére nem lazázós kórpanoráma, mint a bogyósgyümölcskertészfia, nem olyan íroniadús társadalmi látlelet mint a Gyerek, de mégis inkább csak a gyerek, aki abban a közegben van, ahol a többiek, de egyre inkább szeretne nem ott lenni. Ez inkább csak a gyerek, mert bár apa , anya, meg akik még…, de inkább csak azért, hogy meghatározza az ottlétük és a mikoruk magát a gyereket.
Néhány fejezet ismerős volt máshonnan de nem volt zavaró, mert bár a fejezetek magukban is egy egy kis történetek, de úgy együtt húzzák meg az ívet.
A regényvég kicsit olyan szomszédok-sorozatos , de nem egy bénaság szintű összefoglaló jelleggel, hanem hogy egy kicsit mindenki kap egy reflektornyi fényt, hogy lássunk bele az ő fejükbe is a történet szempontjából. Tetszett.
(ez meg ilyen személyes jellegű örömködés, hogy kaptam bele Háytól egy sk. szomorú manó rajzot)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése