Robert Capa: Kissé elmosódva

Capa jól, élvezhető stílusban ír. Persze ehhez kellett az eseménydús, kalandos élet, amiből meríteni lehet az itt felidézett emlékeit. Kellő humorral, egyenes, közérthető mondatokkal mesél. Úgy érzi magát az olvasó, hogy egy pohár ital mellett adja elő a regényes életútját. Olyannyira olvasóbarát a könyve, hogy szinte várom a következő találkozást, amikor lehuppanhatok mellé egy szívószálas, jeges limonádéval, és a kocsmaasztalra könyökölve várom, hogy folytassa az előző este felfüggesztett baráti mesélést. Ezek a történetek ugyan a háborús emlékei, de annyira személyesek, hogy nem zavar be a xx.sz. haditörténelem kisenciklopédiaszerű szócikkhangulata , hanem valós figura, bénázós szerencsefi, csajozós kártyavagány egy mezei ember tulajdonságait tapintható fickót találunk a nagy események közepében. (mondjuk a csaja nem lennék;) 
Persze az is lehet, hogy mindez a dicséret nem is őt illeti, hanem azt, akinek lediktálta, és ilyen könyvé pofozta a sorokat. 
Az illusztrációként beszerkesztett fotók jó pillanatmeglátásai (már) nem meglepőek, hiszen sok képét ismerve, tudja Capa munkái iránt érdeklődő, hogy mit kap. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem nagy elismeréssel tekint rájuk az ember. Akinek a kezébe kerül a könyv, ajánlom szíves figyelmébe a 168. o.-n található egész oldalas képet a tank tetején orrot túrva ücsörgő kisfiúról. A tank oldalán meg ott egy kalap. Csak úgy. Egy férfikalap!