Nádas Péter: Játéktér

Ezt a könyvet sok évvel ezelőtt adtam kölcsön egy kedves ismerősnek, mert vonatútja alatt szeretett volna olvasni valamit. 
Aztán eltelt pár év és már csak akkor jutott eszembe, ha véletlenül Nádas Péter vagy az esszék kerültek szóba egy társaságban. Aztán ma a postával érkezett egy dundi boríték. Kibontottam és … ez a könyv volt benne meg pár sor. „Kedves ..én…! A világ másik felére költözöm. Most úgy hiszem, örökre. Ez a könyv, majd' tíz éve van a könyvszekrény szélén, várva, hogy visszaadjam. Azt hiszem, ezt az utolsó pillanat, hogy megtegyem. Köszönöm a türelmed. 
Barátsággal 
xxx”

Gyorsan el is olvastam újra és rájöttem, hogy köszönettel tartozom a könyv túszulejtéséért. Ki tudja a polcok melyik sarkában porosodna mostanra, ha nálam marad. Most valahogy jobban való nekem.

Nádas korai esszéiben az a különleges, hogy harmincegynehány évesen is olyan lényeglátóan írta le a gondolatait, mint manapság. 


A könyvről meg inkább az idézetek beszéljenek.

 "Éreztem, hogy csak azért teszem ki ezeket az írásjeleket ide vagy oda, mert mások is így teszik, de nem fogom föl e jelek kizárólag hozzám mérhető értelmét, s ezért lejegyzett jeleimnek csupán globális értelme van, de nincs személyes értéke. És minél jobban szolgálom ezt az egyezményesen elfogadott globális értelmet, annál jobban távolodom személyes igényeimtől." 

"A hasonlat nem az alanyból, hanem az állítmányból nyeri legitimációját, következésképpen úgy kezd el beszélni a kimondhatatlanról, mintha kimondhatóról, sőt, kimondhatókról beszélne, s ilyen értelemben nem azért hamis , mert ítélkező tradíció eleve hamisnak mondja, hanem azért eleve hamis, mert a rész önálló teljességeként feltételezi magát a kimondhatatlan egészben."

"Egy lehetséges dolog még nem szükségszerűen bizonyítéka egy dolog igazságának."

"Ha tevékenykedik, akkor a tapasztalat és a felejtés, ha nem tevékenykedik, akkor az emlékezés és a képzelet felületén fog mozogni. Egyszerre mindkét irányban ugyan nem mozoghat, mert az emlékezés nem nélkülözi a felejtést, és a képzelet se nélkülözi a tapasztalást, de hol így, hol úgy mozoghat. […]   

Hasonlattal élve azt mondhatnánk, hogy az emlékezés olyan mint a tűz, a felejtés olyan, mint a víz, a tapasztalat olyan mint a föld, a képzelet, olyan mint a levegő;miként a természetnek, négy alapeleme van a kultúrának is. Ezek az alapelemek, hasonlón a természet elemeihez, az egymáshoz mérhető viszonyuk szerint mégse két, hanem csupán egy felületet alkotnak, hol az emlékezés és a képzelet, hol a felejtés és a tapasztalat felületén."

"Ha a közösség egészének nevében bátorkodott bárki ítéletet mondani bárkiről,akkor biztos lehet benne, hogy tévedett, hiszen a közösség egészéből kizárta azt, aki fölött ítéletet mondott; a milyenségről beszélt, holott a megítélt személye nélkül a közösség is megszűnt egész lenni. 

De nem így van, amikor az emberi egyed alkot ítéletet a közösség egészéről. Ez az ítélet mindig hiteles és igaz, mert az emberi közösségnek nincsen személye, csak milyensége. Így aztán kizárólag az a közösség képes hitelesen gondolkodni önmagáról, amely a közösség egészének alkatra vonatkozó téves ítéleteit, legalábbis korrigálja az őt alkotó alkatoknak a közösség egészére vonatkozó rebelliójával."