(Metamorfózis trilógia 2.)
Függőség. Nem új felfedezés.
"Függjenek valami egyszerű cselekvéstől, mindenki a magáétól! Sok órán át mosni a fogukat, sok órán át mosni a kocsijukat, sok órán át teát inni... De hisz akkor meghalnak, ez különösen perverz gyilkosság."Internetfüggőség. Aránylag új fejezet Az Emberi Függőségek Listájában.
Ebből a
szempontból nem is lenne különösen érdekes a regény, meg kicsit ironikus is,
hogy éppen egy blogban írom meg azt, hogy milyen veszélyes a személyiség
alakulására sőt, eltűnésére az emberi élettérből minél nagyobb teret nyerő virtualitás. Mert az kétségtelen, hogy az emberi
kapcsolatokat csak látszólag terjeszti ki nagyobb hatókörre, hisz ez csak
társasmagány mindaddig, amíg nem lokalizálódik egy kezelhetőség szempontjából befogható,
megélhető valósággá, valamiféle harmonikus egyensúlyállapottá, ami a saját akaratlagos
irányításunk alatt áll. Hamis képek élnek egymás és önmagunk iránt is a
névtelenség leple mögött, amiről aztán végül el is hisszük, hogy valódi. Nyilván
van, ami azzá válik, de az mikrotöredéke
annak, amit az internet kínál. Főleg, ha teremtünk magunknak egy
képzeletvilágot játékokkal, közösségekkel,
öndefiniált álszemélyiséggel. Van néhány bekezdésnyi mondat, amiben remekül
érzékelteti hogyan válik rabjává
bizonyos internetes tevékenységeknek, közösségeknek az ember, nem is maga a
tevékenység okán, hanem az érzelmi kötődés miatt, amit a megszokottságból érzett,
biztonságot adó környezetben való jelenlét sugároz. Az innen való kiszakadás(mindenféle
játékkörnyezet, virtuálisan megépített keret, a valóságot imitáló és apránként kibélelt közösségi
tér) az, ami a kényszerű odaszögezést, függést okozza.
„Az erős érzelmektől szintén alakul ki függőség. Abbahagyni a blogolást, a mamád számára ugyanaz, mint otthagyni az otthonát, az összes barátját, és örökre elutazni valahová, nagyon messze. A sivatagba. A primitív népeknél mi a legfélelmetesebb büntetés? A halál? Nem, a kiűzetés.– Makszim – mondta Arszen, érezve, hogy az arca kővé dermed. – De hiszen az otthona mi vagyunk... Én... A papa... Sehova nem űzzük el, ellenkezőleg, ő van egyre távolabb tőlünk...Makszim hallgatott, kifejezően, hosszan és beszédesen.”
Nagyon jó
definíció ez az érzelmi függőség és ezt alá is támasztja, ahogy sebezhetővé, irányíthatóvá és
befolyásolhatóvá válik a könyvbéli fiú ahogy az iskolai, baráti, családi
valóságokat mellőzi vagy a blogoló mama túlzott fontosságot kerít a virtuális térben zajló dolgoknak, a
valósága , fontossági sorrendje teljesen oda koncentrálódik.
„A mama kinyitotta az ajtót, és rögtön eltűnt a nappaliban, ahol a dohányzóasztalon a laptopja állt.Leült, fölé hajolva, hosszú fürtjei a homlokába lógtak. A nyitott ajtó résén keresztül Arszen látta, ahogy ujjai futkostak a klaviatúrán, arca lelkes-zavart volt.– Mama, blogolsz?– Jaj, ne zavarj, kérlek!– Mit csinálsz?– Fel kell tölteni a Yandex toplistájára... Figyelj, most ne zavarj! Befejezem, utána elmondom.– Elméletileg le tud szokni ezekről a mindennapi... injekciókról. De ez hosszú folyamat. Annál inkább, mert a döntés, hogy abbahagyja, nem belülről jött, hanem kívülről: tőled. Nem kizárt, hogy pótlékot fog keresni, elkezd inni. Elkezd erős érzelmeket keresni valakinek az oldalán...”
Azért ha kicsit
belegondol az ember, az milyen ellentmondásos, hogy pont egy közösségi felület szakít ki a
közösségből, egy sokszereplős
játékfolyamban ülsz egymagadban és nincs kivel játszanod, egy internetfüggetlen tevékenységre buzdító tematikus szájton töltesz legtöbbet a gép
előtt, egy személyes blogban vagy a
legszemélytelenebb és sorolhatnám…
A megvonás meg, ha nem
önkéntes(vagy ha az is) nem is egyszerű, mert ahogy a könyv ilyen irányú
üzenete is mutatja a mama blogmegvonása a megszokott dózisú kialakult függőérzelemhiányt
okoz, majd komoly tünetekkel járt.
"– Emlékszel, amikor beszéltünk a kutyákról? A számokból álló kutyákról, amelyek a sötétben ülnek, és várják, hogy mikor jön a gazda? Megkérdeztelek: azok az emberek, akik valódi pénzt fizetnek a virtuális kutyákért, mind bolondok? Hiszen ezen a pénzen valami igazit vehetnének. Te pedig megkérdezted: például mit? Szerelmet? Barátságot? Életörömöt? Abban a pillanatban értettemmeg véglegesen, hogy nagy szükségem van rád, hogy mi összedolgozunk.– A kutyákat illetően értem – motyogta Arszen. – De a netes naplók...– A naplók: egy és ugyanaz. Néhány ember úgy érzi magát, mint a kiskutyák a sötétben. Számukra minden látogatás a netes közösségben ugyanaz, mint egy séta a gazdival."
Na de ezt ki ne tudná… és mégis. Öngerjesztő a folyamat meg
persze ott van, hogy mindenki más igen, de én… á ugyan. (tök hülyén vigyorgok
amúgy, miközben ezeket írom. Ide. A blogba. Ami egy internetes felület. A vélt virtuális olvasók felé. (van itt egy
pszichiáter?)
Szóval nem is ezért tetszett a könyv, mert ugyan teljesen korazonos de egy orwelli
magasság, hacsak azt az apró elemét le nem számítom, amit a spoilersága okán
most nem írnék ide. (nem, az sem orwelli)
Mert épen ez a kis többlet az, ami átemelte sci-fi kategóriába a könyvet.
A függésen túli manipulációnak a
végrehajtási módja.
Akkor miért tetszett? Mert olyan korosztályt céloz meg az
irodalmi formája, és emészthető stílusa, amelyik erősen érintett a témájában és
bár nem mutat túl egy alapszintű pszichológiai megállapítás magasságán, mégis gondolkodást
generálhat. A gondolkodás meg mindig jó, mert sosem marad nyom nélkül.
Itt megjegyzem az előzőleg olvasott könyve, az Alekszandra és a Teremtés növendékei
inkább kedvemre való volt, mert ott a fantázia sokkal szabadabban szárnyalt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése