Georges Simenon: A Bicêtre harangjai

Álljunk meg egy pillanatra, hogy végig gondoljuk az élet  dolgait. Persze ne úgy, mint a könyv főszereplője, aki az élet vélt vagy valós nagy dolgai után  hajszolt életében a megállást és a szembenézést egy szélütés hozta el.nem érdemes megvárni, amíg kiszolgáltatottan fekszünk egy kórházi ágyon, bár kétségtelen, hogy így olyan gondolatokat is megértünk, amit cselekvőképesen nem feltétlenül. Ne ilyenkor kelljen rájönnünk, mint a könyv főhősének is, hogy az, ahogy halad előre a világban az nem kellemes társasutazás felszállókkal és olykor leszálló útitársakkal, hanem célirányos törtetés, ahol vannak felkapaszkodott potyautasok, kihajított, az utazás elvárt komfortját zavaró kellemetlenkedők,meg olyanok, akiket inkább nem is vesz észre, hogy ne kelljen törődni vele ha már részese lett az útnak, hogy a kapcsolatait felülvizsgálva több a felületes, mint a valódi, többször ment el dolgok mellett, mint ahányszor meglátta volna azok értékét, szépségét. Kérdés, hogy mi marad ebből az egész gondolati élményből , amikor elmúlik a kényszerű, kiszolgáltatott állapot.
 Mondhatnám, hogy ez elég sablonos és igaz is lenne, mert elég sok ilyen témájú könyv született már. ami miatt ez különleges nekem, az az, hogy Simenonnak ezt az oldalát nem ismertem. A könnyű kis krimijeit kedvelem a nem túlbonyolítottságuk és Maigret figurája okán, de ez a könyve azon túl, hogy szerepelt benne egy pipa, nem hasonlított az eddig olvasottakra. Persze hogy is hasonlíthatna, hisz más műfaj. Lejjebb ásott és nem is rosszul, az ember és az élete minősége, tartalma viszonylatában. Kellemes meglepetés.