Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv

Hát bő egy hete még úgy nézett ki, hogy csak ilyenek lesznek ehhez a verseskötethez, hogy macskakonzerv meg plakátnyalogatás, persze ez így fura, pedig nem, de ez hosszú és elég személyes is, mert szó bennakadt, és ilyenkor ami kijön az ilyen nemidevaló, de aztán mégiscsak elindult, de nem az, amit gondoltam, hogy fog indulni kifele, hanem olyan kis félénk beismerés magamnak. Lehet ezt is csak én értem, de megpróbálom, hátha valaki majd belelátja azt, ami miatt olvashatnékja támad erre. 

Sokáig forgattam ezt a kis kötetet. Félre is kellett tegyem néha, mert már az is megijesztett, amikor ránéztem a borítójára. Na nem azért mert félelmetesek a versek, hanem mert olyan dolgokat sejtetnek a szimbólumai, amire még nem vagyok kész(nem akarom) felfogni.Nincs meg az erre való önmagam felé nyíló nyitottságom, hogy magammal megbeszélve helyre tegyem. 
Túlmutat azon a mindenen, amit innen gondolunk a mindenről. Nagy súlyt pakolnak rám ezek a mondatokból előkúszó képek. Úgy komor, hogy közben kitekinteni kívánok és ez valahol jó, de azért mégiscsak körülvesz az a nem is észlelt ködös közeg, ami az előttem lévő felől visszanézve annak látszik és ez nyomaszt. Nekem ezek nagyon megrázó versek.És pont ez benne az, ami megterhel ebben a kötetben, hogy ennek ellenére szeretem és olvasgatni vágyom, holott tudom hogy kőnehéz lesz a kezemben mert azt sem tudom, hogy amit gondolok felőle az létezik e vagy csak belevezetem magam.

Na ezért nem szeretek verseskötetről írni.