Murakami Haruki: Norvég erdő

Murakami könyveiben általában nincs könnyű élete a szereplőknek. Jelen esetben nem is az íróra jellemző légiesen álomnehéz futurikus agykilengések miatt, hanem mert egy olyan kor ifjúságát idézi meg, amikor a már nem összeér a még nemmel. Hatvanas évek diáklázadásaitól zavaros kamaszéveiben bolyongó fiú, önkalibratív életszakaszában, egyik bizonytalan érzéstől a másikig vergődő kísérletei a körülötte a halálba vagy az őrületbe menekülő barátnői és a kortársaik sorából kilógó egyetemi társai között. Elég erős a kamaszkorra jellemző irányítatlan szexuális vonal a könyvben, de valahogy mégis csak egy eszközzé lesz, a zavaros szituációkban, mint egyfajta feloldása a lehetetlenségbe hajló helyzeteknek, de még ezt a vágykezelésre adatott, oldóképességet sem sikerül mindig megfelelően használni vagy éppen jókor, jó partnerrel szemben visszafojtani. 

A szereplők olyan szerencsétlenül sodródnak egymás terében, hogy nem sikerül soha szinkronba kerülniük a pillanattal, ahol a boldogságuk lehetne. 
Fura egy könyv ez Murakamitól. Gyászosan sutaerotikus(már ha van ilyen), de mindenképpen a jobbik fajtából való. Ami viszont üdítő, hogy csupa zene ez a könyv.