Móricz Zsigmond: A galamb papné

Na te Zsiga, megint beletenyereltél a szituációba. 
Nagy a lamúr. Mindenki boldog, de nem olyan egyszerű a szerelem. A friss házasok huncutsága, játszmákká komolyodó erőpróbálgatása, egymás kisajátítása és önmaguk egyéni szabadságpozicionálása zajlik. Hol szeretni való, megmosolyogtató, hol bosszantó hol meg egyenesen idegesítő, ahogy csikorog a csiszolódás. 
Jobb körülményekhez szokott kamaszkorból éppen kilábaló csajszi hozzámegy egy kisközösségi szolgálatos paphoz, aki szerelmes a kiscsajba, mint egy ágyú. 
Mi lesz ebből? Móricz nagyon plasztikusan ábrázolja ezt a drámai helyzetet. Szinte valagba rugdosnám az indokolatlanul nyafka, semmisejó lányzót, aki a kacarászás és a nyivákolás közti skálán mozog, de kapna Enók is egy – két tockost, hogy a farkára libidójára hallgatva , papfeleségnek való helyett egy kiforratlan csitrivel évődik-nyűglődik. Persze ha jön a láv nem mérlegel pro-kontra az ember. 
Aztán betoppan a végzet árnyéka Thorsa Gábris nagyhírű lumpen személyében, és ahelyett, hogy megkínálnák egy sóssütivel és elköszönnének tőle, odaédesgették. Nóóóórmális? Galambot a farkasra bízni? 
Persze alapjában senki sem akar semmi méltatlant, de mégis afelé sodródik minden. Főleg, hogy a szereplők maguk is képesek meginogni a bizonyosságukban. Aztán felülkerekedik a hozott, különböző társadalmi szintjükből eredő ösztönös zavarokon az ész a jellem és mindenki helyrezökken egy kisebb kanyarnyi döccenőben …. de mi lesz holnap? Úgy hagyta abba Móricz, hogy ott lebeg a nem lesz ott már gond. Neki legyen igaza.