A gíroszos meg a Pál utcai fiúk, a görbelábú fradista meg a toronydarusés még a kis Milos is, akit épp csak keresztelnek a pópák... de azért nőváros. A kanapén zenélő cigányok, a Pápa Zoltán meg a tejivója meg hát a Rácz Laci aki magának pengeti, ha kitelik a szórakoztatás… de azért nőváros. A belvárosban keringő IFA-s és a terméketlen búvárhalász na meg a saját testében lakó kapuőr… de azért nőváros….
Kicsi szösszenetnyi benyomások, amik pixelenként nagyítódnak ki a lassú, de ellenállhatatlan erővel haladó folyásból. Nagyobb lélegzetvételek, amik úgy bennszorulnak , tágulnak majd lassan, de felszabadultságot hozva könnyítik el az olvasói lélekzetemet, mint amikor az akarva bennszorított levegőt ereszti el a továbbtágulásra képtelen rekeszizom. Ott ólálkodik az utcasarkon beforduló jelen idő, amit csak akkor látok meg a maga valójában, ha megállok kicsit és lábujjhegyre emelkedve, fölé magasodva figyelek le rá. Megidéződik a mögém lopakodó múlt, hogy újra előreillanhasson és visszatűnjön a hátam mögé, otthagyva a törölhetetlen lenyomatát, mint a lassan málló, de örök mementóvá lényegülő falfirka, egy egykor lüktetően zakatoló, mára kicsendesült gyár odamaradt kerítésén. Hétköznapiasult boldogságok meg szomorok, de ahogy az itt van, úgy még az se számít, hogy ezt mind igaznak hiszem e, mert ha nem is pontosan az én igazaim, azzá válnak. Énnekem válnak azzá. Egészen addig, amíg csak úgy akarom. És én úgy akarom.
Nem tudom elégszer mondani, olvassatok Kőrösi Zoltán-t. Ma már olyan ritka az ilyen férfiasan szépíró.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése