Hamvas Béla: A babérligetkönyv / Hexakümion

Sokszor kapom a gyújtószikrát Hamvastól.Persze nem mérem magam hozzá(hogy is!), de mivel az írásai annyira oxigéndúsak, hogy már egy egy szippantás is belőlük serkenti az agy vérellátását, így nem csoda, ha nem hagy továbbgondolás nélkül némely világlátását tükröző gondolatsora. Ebből az most esszéjéből kiragadnék egyet,miszerint mi hiányozna neki, ha nem lenne többé a földi lét valóságában.
(Gyönyörűen fogalmazott, de én csak az esszenciális következtetését ragadom ki. ) 


A Virág!.

És ezen a vonalon (mert ugye min is agyaljon az ember álmatlanul égő szemekkel.)

Szóval a virág.

Ott van a maga szépségében ahol éppen a természet vagy a gondos emberi kéz segítségével a szépségigény odaálmodja.

Virít, tündököl, pompázik, ahogy az egy virágtól elvárható. És akkor jön az ember, aki azzal a hamis képzettel, hogy szereti azt a vitathatatlan szépet amit egy virág látványa tud nyújtani, na ezzel a hamis önigazolással letépi, kiszakítja vagy levágja.

Miféle szeretet ez? Elszakítani az életfonalat azért, hogy örömet okozzunk hamis képzetünknek? Tulajdonképpen a virágszeretet hazug álcája mögé bújva gyilkosságot követünk el. Sőt mi több! Lassú, kegyetlen halálra ítéljük a virágot. Ez lenne a szeretet? Az ember tulajdonképpen egy öncélú gyilkos. És ehhez olyan ideológiát is gyárt, amit mintegy felmentésként tart maga előtt pajzsként. Mit felmentés! Egyenesen erényként kezeli. Ezt igazolja a népi bölcsességek sora. Hogy ne menjek messzire a közszájon forgó, tán legtöbbször hangoztatott akiavirágotszereti… kezdetű súlyosan demagóg álpropagandisztikus szólás, ami mintegy tömegmanipulatív módon sulykolja az agyakba a prejudikatív bűnfeloldozást. Továbbá hamis képet vetít az eljövendő nemzedék felé, emberre oly jellemző önzőmód, egyrészt az előző gondolatmenet szerinti magyarázkodást helyettesítő dogmatikus áligazságot sulykoló módszerrel, másrészt ezzel mehanikusan megbillentve egy perpétum mobilét, ami tibeti imamalom módjára örökös, monoton zakatolásával beleissza tudatunkba az elfogadhatatlant és így legitimálja a virágölés ily módon tradicionálissá vált ősi szokását.

Mert lássuk be ha képesek vagyunk racionálisan, megfelelő távlatból, minden emocionális befolyásoltság és emberi gőg nélkül szemlélni és ekképp lecsupaszítjuk puszta tényszerűségre a dolgot, nem marad más mint egy spontán örömszerzésből véghezvitt, vagy egy előre megfontolt, haszonvágyból elkövetett virágkivégzés.