Ez egy regényes életregény az életregényben, ahogy feldolgozza magát a
feldolgozhatatlanságot. A kudarcot, ami az írást, a képtelen helyzeteket a
továbblépés gátjait és azok filozófikusan felfejtett képtelenségeit, már már komikumait
őrli és őrli, míg alig marad valami, de nem azért, mert a másik oldalon
fogyasztható dolog sül ki belőle, hanem mert az őrlőkövek felemésztik, ami
belekerült. Feladni nem lehet annak ellenére sem, hogy az időmúlás és
csiszolgatás közben elkopik , összezsugorodik az anyag és a lét.
Valahol európában, valahol a közepén, valahol egy feldolgozatlan múltú országban, valahol egy közeg nélküli helyen, valamikor most, valahol itt.
Nagyon figyelemreméltó a
megírt és a meg nem írt regényhez való viszonya az írónak.
A kész
regényt már nem érzi magáénak, nem tudja átírni, nem tudja másképp megírni.
Egyszerűen
közvetíti a saját élményét, saját magát. De ezt csak az olvasó felé működik, Önmagának
nem tudja közvetíteni önmagát, hisz az ő maga.
Regényt
írni annyit jelent, mint másoknak írni. Azoknak is, akik visszautasítják a
regényt. A regény szórakoztató értéke olykor ellentétes a szó jóhangulatot
okozó értelmével, hisz miféle szórakozás Auswitzről , emberi őrlődésről,
feldolgozhatatlanság gyötrelmeiről olvasni. De aztán mégiscsak igaz, mert abban
az értelemben mégiscsak az, hogy leköt, meghökkent, elgondolkoztat, másik síkba
helyez, kiemel a hétköznapomból és ad valami mást, mint ami a megszokás,
arra nem tudok mást mondani, mint: Szórakoztat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése