Így nagylányként olvasva, többszáz mintavételezés után, tudva milyen is a jól megírt formai és minőségbeli szöveg, ez a stílus irritáló. Viszont ugyanezen pozícióból kiindulva azt kell mondjam, a felnőttszempontjaimat felülírja az, amit előhoz abból a kor(om)ból, amikor ez szinte forgatókönyvként szolgált a napi játszásokhoz, és ezért a mostani jellegtelen, alig kidolgozott regényalakoknak is meg tudok bocsájtani, mert én most is a nemes arcélt látom beléjük, ők
A jók mert
A rosszak természetesen rossz arcúak és sanda tekintetűek. Direkt, szájbarágósan tanító jellegű mondatok? Na és? Igazak. Ne ölj szórakozásból (önvédelemből, becsületből a
kalandregénybelihősésbátor ugye köll;), ne hazudozz, légy nyílt, egyenes, segíts a rászorulóknak, a barátság több mint a
mókakacagás, ne ítélkezz, élj szimbiózisban a természettel, … ésatöbbi. Persze banális? Az. Didaktikus? Az. Na de kell-e ezeket mondani? Kell. Evidens? Nem. Legalábbis abban az életkorban, amikor ezeket olvasni javallott. A gyerekek többsége szereti a kalandos történeteket, a legtöbbje bele is tudja képzelni magát ezeknek a hősöknek a helyébe. A nagy része bele is éli magát. Csak úgy álmodozva vagy el is játszva a nagyszerűségeket. És ha így vesszük egyenes üzeneteket, impulzusokat ad, hogy mi a jó és mi a rossz. Az meg ugye kétségtelenül jó, ha szerepjáték közben szívódnak be ezek az alakulófélben lévő ön és közösségi tudatba. És hogy a felnőttolvasó forgatja a szemét a szájbarágás miatt ? Teccett volna előbb olvasni, vagy ÚGY olvasni, mit akkor.
Amúgy meg kit érdekel ez az egész okoskodás. Hajrá Vadölő meg Csingacsguk , hajrá delavárok, fujj fujj áruló Tüske meg irokézek. Ennyi;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése