Krasznahorkai László: Az utolsó farkas

Kedves Krasznahorkailászló, a vitathatatlanul egyedi és méltán elismert írói kvalitása előtti tisztelgésem ellenére megkérem, hogy az ilyen egyvégtében, pontatlanul megírt, végtelenül záródó nyitott mondatait fejezze be, mert megőrjít a pillanatnyi feldolgozásnyi időt sem engedő, ennél fogva a vezetőszárat és a rám mesélt oldalra leskelődést nem engedő szemellenző ledobásra kényszert érző olvasói magatartásom hasztalan küzdelmének okán eredő kicsinységérzés, amit rám borít és nem ereszt, a meneküléskényszert, amit minden szertelen gyermeki dacom latbavetésével sem tudok érvényesíteni az írása fölött, bár igazából nem is akarok szabadulni, mert érzem, hogy ha tovább haladok a történetben megkapom a választ a reménytelennek tűnő gondolati menetelés végén, amikor már magam sem tudom hogy a vadász, a farkas vagy az őt megsirató tolmács vagyok e, erre meg fogja magát és nemes egyszerűséggel    (.)