Örkény István: Párbeszéd a groteszkről

Azontúl, hogy ha a groteszk szóba kerül elsők közt jön szóba Örkény neve, és persze nem véletlenül, szóval azon túl, hogy mintegy pavlovi reflexként működik az Örkény-groteszk konstelláció, még az is eszembe jutott olvasás közben, hogy ez a könyv egy irodalmi emlék könyv. A kötet jellege szerint interjú gyűjtemény, így a maga gondolatisága, nézetei és viszonyain keresztül  jó sztorikkal, (igaz sok az átfedés, de ez inkább a fantáziátlan, unos-untalanul ismétlődő riporteri kérdéseknek köszönhető), betekintést kapunk Örkény nézeteibe, 

“Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye.”

“Mindenki a saját élettapasztalatai alapján értelmezi a másik magatartását, holott ez az értelmezés csak a saját életére lehet érvényes.”

a kortársi , és előző korok nagyjaival tűzdelt irodalmi életbe, a társadalmi, irodalmi viszonyokba. 

Többek közt Jókai, Ady, József Attila támasztja alá, amit a sikerről, írói létről, irodalmi társadalom formálásról gondol. De Ő maga sem vonta ki magát ebből a sorból:

"Mikor megindult a „Szabad Rádió”, behívtak a Parlamentbe (mert akkor onnan adták a műsort), és a Rádió új igazgatója megkért, hogy írjak egy bevezetőt az induló adáshoz. Mondtam, hogy szívesen, Ott megírtam. Így kezdődött: „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” "

"– Az a körülmény, hogy egyszerre volt „polgár-értelmiségi-zsidó-kommunista-magyar”, „használt-e” munkásságának, vagy hosszú távon egyszerűen csak fárasztónak bizonyult? 
– Használt. Persze még hasznosabb lett volna, ha ráadásul néger vagy leprás is vagyok."

A válaszai éppen olyan alaposak és komolyan szólnak, mint amennyire komolyan vette az irodalmat. Még akkor is, ha a kérdés khm....

"– Ennyi színpadi siker után prózaírónak vagy drámaírónak vallja magát?

– Ha választanom szabad, én kutyatulajdonosnak érzem magam."

Azon belül végtelenül komolyan vette a címet inspiráló művészeti ágat is. Mert a  jó groteszk az kérem komoly műfaj. Nem ismer tréfát.

"... a visszafogott csattanókat szeretem, a fellőtt rakéták helyett a lassan sistergő bengáli tüzeket."

Bár így visszanézve a művészete időtlen, de mert tényleg komolyan vette a kérdéseket, az időt is alaposan kielemezve el tudja helyezni egy irodalmi mércén:

"A lineáris, azaz vízszintesen folyamatos – múlttal, jelennel és jövővel rendelkező – idő képzete, az ipari forradalom vívmánya, az óra feltalálása tette lehetővé, hogy az emberi élet szorosabban igazodjék az időhöz. Ez az időfogalom a századforduló kezdetén kizökkent, megrepedt és süllyedni kezdett, akár egy hajó. Bergson – aki elválasztotta az időt a tartamtól –, Proust – akinek a regényében az idő már nem lineárisan múlt, – Joyce – akinek a regénye egy nap alatt játszódik, de ez a nap voltaképpen egy egész élet ideje – után már nem fogadható el teljes értékűnek."

Örkény ott él a szívem csücskében, úgyhogy ezzel az emberi arcával is tágítottam az a csücsköt, hogy nagyobb helye legyen.

“Az író nem mindenkinek ír, hanem néhány, sok vagy kevés olyan olvasónak, akinek az ő hullámhosszán működik a felvevőkészüléke.”