...fél életünkben gyűjtögetünk, fél életünkben selejtezünk. Az élet minden éve, mint egy tégla. Ötvenéves koromra olyan teher, hogy nincs erőm húzni. Megértettem! Válság! Selejtezni kell. Mindent átnéztem, kidobtam a fél életemet, a fele embereket, akiket ismertem, szerettem – rokonságot, tanárokat, mindent, ami fölösleges… De te a részem vagy. Lehet, hogy a legjobb részem…
Hétszáznál is több oldal. Csak kivételesen jó író tud ennyi lapot úgy megtölteni, hogy végig fenntartsa a figyelmet, érdeklődést. Persze ezzel kicsit sem lepett meg Ulickaja, mert pont ezt vártam tőle. Ilyen nagyívűt. Nagyívűt Időben , érzelmekben, történelmi vonatkozásokban, családi emlékekben. Mindezekkel nagyon gazdagon, bőkezűen bánik. A két rétegű könyv, ahol a két , egymást másodíziglen követő történelemváltó időben élt négy egymással egy korban élő nagyszülő-unoka távot átfogó generáció a maga világtörténelmi és társadalomfüggő környezete által is alakító és befolyásoló sorsot és átöröklött lineáris azonosságait és öröklött keresztezéseit mesteri egyszerűséggel, egy megtalált levelezés felidézésével vonja összevethető párhuzamba Ulickaja.
Annyira örülök, hogy van Ulickaja és hogy megadta neki a jósorsa, hogy az "utolsó könyve" után is írjon. És ezzel egyúttal nekem is megadva azt az örömet, hogy olvashassam.
Valamikor úgy jellemeztem az oroszokat, talán Dosztojevszkíjről folytatott baráti beszélgetés során, hogy három dologhoz értenek nagyon. Az önkényhez, a zenéhez és az irodalomhoz. Hát Ulickaja méltó továbbvivője ennek a hagyománynak, már ami az irodalmat illeti.
Hopp , nagyrészt nem is a könyvről írtam, de arra ott a gyári fülszöveg meg a recenzióreflektív blogok;)
Talán mégis annyit a könyvről, hogy ne olvasd fekve, mert légzési nehézségeket okoz. A spanyol inkvizíció licencet fizetett volna érte olyan ménkű nehéz tüdőprés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése