2016. október 1.

Darvasi László: Taligás


Ritka az a könyv, amit rövid időn belül kétszer kell elolvasnom ahhoz, hogy olvasottnak tekintsem. Ez egy ilyen könyv. Idő kellett hozzá és nagy tolerancia a nyelvezet befogadáshoz. De így másodjára belátom, igazolt a szöveg vegyesre hangolt virtuozitása. Nem tudom Darvasinak mennyit kellett ezen dolgoznia(nyilván nagy munka volt) de az olvasót (itt magamat értem) minden esetre megdolgoztatta a visszalapozásokkal, történetszál összefűzésekkel, kellemes birkózás az intertextualitás zseniális szövevényével. Ami külön tetszik, hogy ezzel tisztában van Darvasi is, van is egy két utalgatás arra, hogy ez van olvasókám, én így írok, persze nem sértő, inkább olyan fricskaszerű, kiszóló módon. Igaza van. Ez így van jól. Ő ír ahogy Ő,  én olvasom, ahogy én.  Kvittek vagyunk.

Áttaligázni egy rakás könnyvel  középkorúeurópán.


Misztikusan kriminális történelembe tolja a regénybeli Taligás a könyvvel teli taligáját, amiből bele-belevillant az irodalom méltán örökbecsű múltbéli vagy éppen kortárs jeleseibe egy kis felolvasással vagy történetbeültetéssel. Így hurcolja végig Taligás egy gnómmal és egy süketnémával a szavakat visszafelé, egyenesen a vég irányába, ami szavak hol filozofikus elmélkedésekbe mélyülnek, hol direkt társadalmi feszültségekre mutatnak, melyek az adott korban adott értelmezést nyernek. Persze ez nem mindenkinek tetszik, sőt akkor és ott nem mindenki érti, vagy  hát érti ahogy érti, hisz a korok aktuális nyertesei és vesztesei ugyan változnak, de csak annyiban, hogy az adott idejük szerinti előny vagy hátrány kíséri őket. Az eszköz is változó, hisz például a regény, a Szeged városának szégyenletes történelmi foltjához köthető, a boszorkányüldözéshez használt brutális eszközök ma már ugye… vagy láthatatlanná modernizálódtak, a könyvégetés az internet és a kindle korában idejemúlt félelemkeltő, szabadon áramló sokszínű ismereteket terjesztő eszköz … de az ideológia az végső soron állandónak mondható. Ördögök és szentek mindig voltak, vannak és alig tévedek nagyot, ha azt mondom lesznek, még ha kissé felvilágosultabban is fogalmazódik meg idő közben a népi , társadalmi megítélésük.
Ha kevés az a"veszedelmes" elem, amivel kordába lehet tartani, vagy éppen szándékoltan vezetni azokat, akiknek nem természetes állapot a tolerancia, együttérzés, békés együttélés azokkal, akiknek nincs akkora (csúnya mai szóval) lobbi erejük, hogy hatással lehessenek az áldozattá, kifosztottá válásukra, akkor teremteni kell még több, még megfoghatatlanabbul veszedelmes ellenséget. Így lesz a helyi zsidó és török démoni kiegészítője a boszorkány. Sőt! Boszorkány sereg. A magányos Taligások ehhez ugyan kevesek, és maguk az áldozatnak valók sem hiszik, hogy ez lehetséges, de örök morális kérdés, hogy mindezek tudatában is lehet e szó nélkül továbblépni?

"Azt akarja, Taligás, szarjak be? Fussak innen, mint aki bömbölő vadállat elől menekül? Inaljak hajnali szürkületben, mikor még az árnyékok is alszanak?! Mire számít, hogy erre ösztökél, Taligás? Mondjon egy helyet a világban, Taligás!
Nem tudok ilyen helyet, Lőw, szólok, mire ő fázósan összehúzza magát. Pedig milyen hőség tombol.
(...)
Az asszony a földre dobja a kosarat, tele van szennyessel, kinek a piszkos ruhája, lehet Rózsáéké, Milleréké, az örményeké, valamelyik tehetősebb németé. Baj van?, néz ránk, elsápasztja a szorongás. Lőw föláll, átkarolja az asszonyt.Nem lehet tudni, Judit. Idejött ez az ember, hogy figyelmeztessen bennünket, csak éppen maga sem tudja, hogy mire. Habókos alak, Judit, ne törődj vele.
És az igaz-e, kérdezem, hogy nem is olyan régen egy csuklya volt a mosni való rongyok között? Egy igazi hóhércsuklya. És maguk nem tudják hogy került oda."
Ami ilyenkor lenni szokott az sem új keletű , sem nem idejétmúlt, hisz ahogy az az un. nagykönyvben meg van írva megteremti a közeg a maga besúgóit, árulóit és ügyeskedőit, haszonlesőit akik aztán elvégzik azt az iparosmunkát, ami egybetartja a kiszolgáló nyájat, némi alamizsnáért megszolgálják, amiért megteremtődtek. Jelszó a Félelem! Nem nehéz felismerni mi is ez. Egy unásig ismert de sajnos tanulság szempontjából fel nem ismert politikai krimi történelmi köntösben. És irodalmi mércével mérve (teszem hozzá) Darvasi módra.

Lassú könyv, lassan halad, mint egy taliga, de ahol megfordul, ott elgondolkodtatja és egyben az irodalmi szöveteivel, a maga sajátos –hol fennkölten romantikus, hol realistán trágár - nyelvezetével, humorával meg is nevetteti az olvasót. Nem tudom hogy csinálja, de a maga kezdeti zavart olvasói viszonyulása, szöveg és történetvezetés komplex bonyolultsága ellenére lebilincselő és nagyon hat

Taligás egy idealista. Hisz a versek erejében. 

„Nyikorog a taliga kereke, Barbara dúdol.
Szavalok nekik.
Nem félek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése